A köztéri kukákat feldúló palackgyűjtők visszaszorítása érdekében radikálisan átalakítanák a hazai visszaváltási rendszert.
A körforgásos gazdaságra való átállás érdekében el kell érni, hogy a magyar fogyasztók egyre inkább a környezetbarát, többször hasznosítható termékeket vegyék igénybe. Ezért – egyéb szigorítások mellett – a gyártóknak bizonyos műanyagtermékek esetében tájékoztatást kell nyújtaniuk a fogyasztók számára, összhangban az európai uniós szabályozással – közölte Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kormány elkötelezett a klímavédelem mellett, ezért hirdette meg tavaly februárban a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, melynek fontos vállalásai közé tartozik egyes egyszer használatos műanyag termékek kivezetése. Ennek mentén megkezdődött az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv (SUP irányelv) hazai átvétele is.
A tegnap megjelent kormányrendelet értelmében 2021. július 3-tól a gyártóknak alkalmazniuk kell az egészségügyi betétek, tamponok és tamponapplikátorok, nedves törlőkendők, dohánytermékek és italpoharak esetében az uniós jelölési követelményeket, amely hozzájárul a hulladékok elhagyásának csökkentéséhez.
Emellett az egyszer használatos műanyagtermékek gyártóit a hulladékgazdálkodási hatóságnál 2022. január 15-ig nyilvántartásba kell venni, 2022. január 1-jétől pedig a gyártóknak nyilvántartást kell vezetni, valamint kötelező lesz számukra az adatszolgáltatás a Magyarországon forgalomba hozott egyes egyszer használatos műanyag termékekről.
A jogszabály rögzíti a műanyag (PET) italpalackok elkülönített gyűjtésére vonatkozó célértékeket is, amely szerint 2025-re a tárgyévben forgalomba hozott italpalackok 77 százalékát, 2029-re 90 százalékát elkülönítetten kell gyűjteni. A gyártóknak továbbá gondoskodniuk kell arról, hogy az általuk forgalomba hozott PET italpalackok 2025-től legalább negyede, 2030-tól az általuk forgalomba hozott műanyagpalackok mintegy harmada újrafeldolgozott műanyagból készüljön. A követelmények megfelelő alkalmazását a hulladékgazdálkodási hatóság ellenőrzi majd.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







