21 °C Budapest

Itt a lista: webshopok, ahonnan inkább ne rendelj az interneten

2020. november 19. 18:31

Black Friday, karácsony: megnézheted, hol legyél még óvatosabb a vásárlással. Árfeltüntetés, egységár, jótállási jegy hiánya, találnak hibát a fogyasztóvédők. És listázzák továbbra is a vétkező szolgáltatókat.

A fogyasztóvédelmi hatóság nem csak ellenőriz, nem csak elmarasztal, hanem a nagyobb visszatartó erő érdekében meghatározott esetekben nyilvánosságra is hozza a vétkes boltosok, webáruházak nevét. A listák persze azt is tartalmazzák, mit vétett a boltos a vásárlóval szemben és ezért milyen büntetést is kapott. Mindezt a kormányzat honlapján - írja közleményében a blokkk.com.

A vásárlók többségének persze nem az az első dolga bevásárlás előtt, hogy minden alkalommal végigbogarássza ezeket a listákat, de ha nagyon gyanús neki egy bolt, vagy honlap, megteheti hogy vet erre is egy pillantást. Sőt, ha valaki nagyon kíváncsi, vagy éppen tudatos vásárló, még a jegyzőkönyvekbe is belelapozhat.

Súlyosan vétő webáruházak

A Black Friday hullámai vadul csapkodnak egész novemberben és van webáruház, aki most húz bele. Így ezzekkel célszerű kezdeni a szemlélődést - írják.

Jelenleg 557 webáruház van a súlyosan vétők listáján.

tt az a szabály, hogy amelyik webáruház súlyosan hibázik, azt két évig szerepeltetik a listán. És hogy melyek a súlyos hibák, mely miatt ide lehet jutni:

Elérhetőséggel kapcsolatos tájékoztatási hiányosságok

Elérhetőséggel kapcsolatos tájékoztatási hiányosságnak minősül, ha például a webáruház elérhetetlen, vagy nem válaszol, a vállalkozás neve vagy címe nincs feltüntetve a honlapon, a webáruház a békéltető testületi eljárás lehetőségeiről nem ad tájékoztatást.

Szállítással, elállással és jótállással kapcsolatos problémák

Szállítással, elállással és jótállással kapcsolatos problémának minősül, ha például a webáruház nem ad meg szállítási határidőt, nem vagy nem megfelelő tájékoztatást ad az elállási jogról, szavatosságról, jótállásról.

"Csodát ígérő termékek"

Olyan termékek árusítása során követett el jogsértést a webáruház, megtévesztve a vásárlót, amelyek rövid idő alatt jelentős javulást ígérnek (például fogyasztószerek, izomnövelők, gyors nyelvtanulást ígérő termékek), de hát az eredmény csak lassabban, vagy egyáltalán nem jön, mondja a fogyasztóvédelem.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vétkek, hibák száma sokkal több, 1 009, közel kétszer annyi, mint az elmarasztalt webáruházak száma, egyszerűen azért, mert akad, akit egy ellenőrzés során több mulasztás miatt csípnek fülön. Bírság is akad, az pedig alapvető, hogy a hibákat ki kell javítani, így azt is tudni lehet, hányan javítanak gyorsan. Itt azért szembetűnő az elmaradás, hiszen az 557 webáruházból 436 volt az, aki gyorsan ki is javította a hibáját.

A legfontosabb: ha gyanús egy webáruház honlapja, név szerint is lehet keresni, szerepel-e a listán.

És ha boltba mennél

Nem árt figyelni, főleg karácsony előtt, amikor az ünnepi asztalra valók és az ajándékvásárlás miatt megugrik a boltos jövés-menés. A fogyasztóvédelmi jog ebben a körben is előírja, hogy nyilvánosságra kell hozni a jogerős határozatokat, de nincs válogatás, mindegyiket. Igaz, csak rövidebb ideig, fél évig kell ezeket feltüntetni a fogyasztóvédelem honlapján.

Boltól persze sokkal több van, mint webáruházból, pénzünk nagyobb részét is a hagyományos boltban költjük el, így érthető, ha ezeket többet is ellenőrzik és több a vétkes szolgáltató (a fogyasztóvédelem a különböző szolgáltatókat is ellenőrzi, például a vendéglátóhelyeket is).

Nos, a blokkk.com szemlélődése időpontjában 2 224 bolt, szolgáltató szerepelt a vétkezők listáján. Nem csak a cég neve, hanem maga a teljes határozat is olvasható, tehát ha valakinek van rá ideje, tanulság is akad bőven.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem