Rágcsálók jelenléte és súlyos higiéniai hiányosságok miatt a kormányhivatal átmenetileg bezáratta a Semmelweis Egyetem étkeztetését végző konyhát.
A koronavírus-járvány átalakította a vásárlási szokásainkat is, ami a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint felelősségteljes magatartásra vall. Lerövidült a boltban töltött idő, csökken az impulzusvásárlások gyakorisága, gyakrabban használnak listát a vásárlók. A nézelődés helyett sokkal céltudatosabban vásárolnak.
Az élelmiszerbolti vásárlásokkal kapcsolatban megfigyelhető, hogy az üzletekbe történő belépés és a fizetés között eltelt idő lerövidült, valamint csökkent az úgynevezett impulzusválasztások száma - ismertette az InfoRádióban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara általános alelnöke. A korábbiakhoz képest tehát rutinszerűbben, tervezettebben vásárolnak a fogyasztók, sokan listákkal a kezükben érkeznek a boltokba és a sorok közötti sétálgatás, nézelődés szinte megszűnt - fogalmazott Süle Katalin.
Odafigyelnek a vásárlók, hogy kevés időt töltsenek a vásárlással, és célirányosan haladjanak annak során, ami felelősségteljes magatartásnak számít. A fogyasztók továbbá igyekeznek olyan értékesítőhelyeket felkeresni, ahol a fogyasztói kosár teljes palettája megtalálható, továbbá olyat, ahol nyitott parkoló áll rendelkezésre, hogy minél több időt tudjanak a szabadban tölteni. Az áruházi szendvicseladásokban érzékelhető egy növekedés a tavaszi időszakhoz képest, mivel elkezdődött a tanév.
A kamara általános alelnöke az InfoRádió kérdésére elmondta: a koronavírus-járvány első hullámában csökkent a vásárlások száma, és hektikussá vált azok heti eloszlása, változott a fogyasztói kosár összetétele, miközben nőtt is annak értéke. Mégis elmondható, hogy a vásárlások számának a változásával csökkent a forgalom. A tartós élelmiszerek aránya nőtt, a lédig áruk iránti kereslet pedig jelentősen eltolódott az előre csomagoltak felé. Süle Katalin megjegyezte,
Magyarország a népességének akár másfélszeresét is élelmezni tudná, a magyar termékek tudatos vásárlása mindenképp segíti a magyar gazdaságot, agrárgazdaságot - mondta el.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







