Bizonytalan helyzetről árulkodik az is, hogy egy év alatt 45 százalékról 58 százalékra nőtt azok aránya, akiknek egy nagyobb bevásárlás nehézséget okozhat.
Éjjel jelentették be, hogy mennyibe fog kerülni hivatalosan a PS5 Magyarországon. Kiderült, hogy a legolcsóbb verzió 150 ezer lesz.
Pénzre van szükséged? A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást.
A Sony az éjjel jelentette be, mikor és mennyiért kerül a boltokba a június elején bemutatott két PlayStation 5 konzol, kiderültek a hivatalos magyar árak is: a sima PS5 modell 184 999 forintba kerül, a lemezmeghajtó nélküli Digital Editionért pedig 149 999 forintot kérnek.
Magyarországon is mindkét gép november 19-től lesz kapható, ezzel szemben az Egyesült Államokban, Japánban, Kanadában, Mexikóban, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Koreában már november 12-én a boltokba kerül az újgenerációs konzol mindkét változata.
A Microsoft már a múlt héten bejelentette, hogy az Xbox Series X mellé érkezik az Xbox Series S is, mindkettő november 10-én. A gyengébb hardverrel szerelt, lemezmeghajtó nélküli Series S ára Magyarországon 114 ezer forint lesz, míg a Series X-ért 185 ezer forintot kell majd kicsengetni.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






