Szentendrén megnyílt a Harry Potter‑kiállítás, de nem olcsó mulatság: egy négytagú család több mint 46 ezer forintot is otthagyhat a jegypénztárban.
Erről árulkodik az ország legnagyobb hajókiállítása.
Kiállítások esetében gyakran hangzik el az a kijelentés, hogy minden esetben az adott iparág tükre, hiszen, ha jól megy az érintett szektor, akkor vállalkozásoknak több lehetőségük van ilyen jellegű megjelenésekre költeni, tehát növekszik a kiállítás. De nem csak ez olvasható le, több évet tekintve lekövethetők a különböző változások, trendek is.
Ez ugyanúgy igaz a hajóiparra is, mely a legjobban a Budapest Boat Show-n követhető figyelemmel, mely az elmúlt években szinte folyamatosan növekedett, a szektor erősödését jelezvén. A kiállításon idén február 27. és március 1. között majdnem 80 kiállító 36 hajómárkát és közel 130 vitorlás, motoros és elektromos hajót tekinthetnek meg az érdeklődők, ráadásul a legutóbbinál 1.000 négyzetméterrel nagyobb területen, mely az elmúlt évtized legnagyobb hajókiállítását jelzi. A trendeket tekintve, ahogy az autók esetében, ugyanúgy itt is azt láthatjuk, hogy az elmúlt néhány évben minden alkalommal hangsúlyosabb megjelenést kaptak a károsanyag kibocsájtás nélkül közlekedő elektromos hajók. Ezek mind a kiállítási területet, mind pedig a darabszámot tekintve jelentősen növekedtek.

Egy adott piacot sok esetben az innovációk visznek előre, ezért a szervezők kifejezetten ügyelnek rá, hogy megfelelő teret kapjanak a piac újdonságai, ennek érdekében hetedik alkalommal hirdették meg Újdonság Pályázatukat, így a résztvevők szélesebb körbe juttathatják el legfrissebb fejlesztéseiket, és a látogatók is egy helyen ismerhetik meg a legelőremutatóbb megoldásokat.
Természetesen a Budapest Boat Show nem csak az üzletről szól, hiszen a hajózás egy életérzés, ez a kiállítás egy találkozóhely mindenkinek, akinek a hajózás a szenvedélye. Itt ők, a hajók mellett megtalálhatják a kapcsolódó szolgáltatásokat, felszereléseket, vízi sportokat és így tovább. Mindemellett izgalmas programok zajlak a kiállításon, díszvendégként bemutatkozik a Velencei-t, és a színpadon pedig világbajnokaink és olimpikonjaink fordulnak meg, szó esik a Kékszalagról és sok más érdekes és szakmai témáról. A Programszigeten pedig vitorlás szimulátor, csomókötözés, hajóépítés várja az érdeklődőket. A Bemutató Medencében pedig vitorlás tesztelés, vízimentő bemutató és SUP jóga zajlik majd.

Bővebb információ a kiállításról a www.boatshow.hu weboldalon található. A Budapest Boat Show stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség és a Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete és autós partnere az Audi.
(x)
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







