Lezárult a nyomozás egy online csalássorozat ügyében: egy fiatal férfi márkás termékek hirdetésével 17 vásárlót csapott be országszerte.
A fiatalok 85 százaléka megajándékoz valakit idén karácsonykor, 79 százalékuk pedig számít arra, hogy kap ajándékot. Egy friss kutatás arra is rámutat, a 19-29 éves fiatalok átlagosan 7 embernek adnak ajándékot és 6 embertől kapnak. A legtöbben arra számítanak, hogy ruha lesz a fa alatt, a fiatalok közel fele szerint készpénz lesz az ajándék, míg valamilyen élménnyel csak 18 százalék, társasjátékkal, játékszoftverrel pedig 16 százalék számol. Az érintettek 17 százaléka szerint már sértődés is volt az ajándékozásból, 26 százalékukkal az is előfordult, hogy túlzónak érezték a meglepetést. A haszontalan ajándékokat viszont nagyon kevesen cserélik vissza.
A fiatalok döntő többsége fog ajándékot adni és kapni idén karácsonykor - derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 évesek ajándékozási szokásait térképezte fel. A válaszadók 85 százaléka tervez ajándékozást: a legtöbben, 10-ből 8-an a szüleiket, 10-ből 6-an pedig a partnerüket, házastársukat szeretnék meglepni. A barátok megajándékozása azonban főleg a budapestiekre jellemző. A fiatalok átlagosan 7 embert terveznek meglepni az ünnepek alatt, ezzel szemben csak 6 embertől - a legtöbben a szülőktől és partnertől vagy házastárstól - várnak ajándékot.
Sztárajándék lett a ruha
A legnépszerűbb ajándék mindkét oldalon a ruha. Az ajándékozók 58 százaléka - főleg a nők - ruhaneműt tervez ajándékozni, és 67 százaléka számít arra, hogy ezt is találja majd a fa alatt. Emellett az étel és ital is népszerű: az ajándékot adó fiatalok fele lepi meg ezzel szeretteit, de közkedveltek még a kütyük is, 48 százalékuk ugyanis 20 ezer forintnál olcsóbb műszaki cikkel készül az ünnepekre. Saját készítésű ajándékban 37 százalék gondolkodik, míg valamilyen élményt csak 23 százalék ad karácsonyra.
Felemás eredménnyel végzett a kutatásban a készpénz: mindössze 23 százalék adna pénzt ajándékba, ugyanakkor a fiatalok közel fele - 48 százaléka - számít arra, hogy ez kerül majd a fa alá. A készpénzt egyébként leginkább a diákok várják, 61 százalékuk tartja ezt valószínű ajándéknak. A társasjátékok, játékok, játékszoftverek esetében szintén eltérőek a várakozások. Az ajándékot adó fiatalok közel felénél szerepelnek a listán, ugyanakkor mindössze 16 százalékuk gondolja úgy, hogy őt is valamilyen játékkal lepik meg.
Sértődés, túlzás, csere
Az ifjúsági indexe szerint gyakran, 10-ből 4-szer gyakran sikerül eltalálni, mit szeretnének ajándékba a fiatalok. A megkérdezettek 38 százaléka éppen ellenkezőleg ritkán kap olyat ajándékba, amit valóban szeretne. Sőt, 13 százalékuk egyszer sem kapott még olyat, amire valójában vágytak. A nőket nehezebb meglepni: 58 százalékuk számolt be arról, hogy nem volt megfelelő az ajándék, a férfiaknál 42 százalékos volt az arányuk. A fiatalok több mint negyede - 26 százaléka - érezte már túlzónak a kapott ajándékot. Az érintettek 17 százaléka szerint arra is volt példa, hogy sértődés lett az ajándékozásból. A haszontalan ajándékokat nagyon kevesen cserélik vissza, mindössze 16 százaléknál jön szóba, a döntő többég nem foglalkozik vele.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







