A felmérés rámutatott, hogy a résztvevők kedvezőbben értékelték a lazacot, amikor nem kaptak információt a takarmány összetételéről.
Megújul a ClubSmart hűségprogram, örülhetnek a magyar vásárlók.
Autósegély-szolgáltatást indít a Shell Hungary Zrt. azoknak az autósoknak, akik aktívan használják ClubSmart kártyájukat - jelentette be a cég. Magyarországon sokan használják a ClubSmart kártyát, szinte minden második vásárlás alkalmával kerülnek pontok azokra. A cég globális adatai alapján az elkötelezett vásárlók kilencszer annyit költenek, mint azok, akik nem tagjai a hűségprogramnak, és a márkahűségük is ötször erősebb.
A program másik nagy újítása, hogy számos új meglepetéssel jutalmazza a hűséges vásárlókat - az időszakosan elérhető exkluzív ajándékok mellett újdonság, hogy a tankolással gyűjtött pontok kedvezményre válthatók a shopban található termékekre, szolgáltatásokra vagy üzemanyagra, és mostantól minden 10 pont 10 forint kedvezményt jelent a vásárlás végösszegének legfeljebb a feléig.
Ráadásul a Booking.com-on foglaláskor, és a Rentalcars.com-on autóbérlésnél is lehet már ClubSmart pontokat gyűjteni. Nem utolsósorban pedig a fizikai kártya helyett a jövőben a Shell hűséges vásárlói a mobiltelefonjukra letöltött Shell applikációban elérhető digitális kártyával is gyűjthetik és nyomon követhetik pontjaikat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







