16 °C Budapest

Ennyiből él az átlag magyar? Mutatjuk a számokat

2018. augusztus 22. 12:30

Júniusban a bruttó átlagkereset 329 600 forint volt, 11,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.


Idén január-júniusban a bruttó átlagkereset 324 400 forint, a nettó átlagkereset 215 700 forint volt, mindkettő egyaránt 11,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.

Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 329 600 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 700 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 219 200 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 227 700 forintra becsülhető. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 11,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Ha az első félévet nézzük, a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 324 400 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 336 900 forint volt.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (618 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (208 200 forint).

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó kereset 301 800 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 215 700 forint volt. 2018-ban a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében tovább emelkedett. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 224 300 forintra becsülhető.

A költségvetési és a nonprofit szféra egyes szervezeteinél dolgozók közül mintegy 80 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 8400, illetve 7400 forint. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 11,9, a rendszeres bruttó kereset ennél kisebb mértékben, 11,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,3 százalékos növekedése mellett a reálkereset 9,4 százalékkal emelkedett.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 339 900 forint volt, 11,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,6 százalék volt.

NEKED AJÁNLJUK

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?