A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...
A tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a kereskedők a húsvéti időszakban, az ünnephez kapcsolódó élelmiszer-vásárlások túlléphetik az 50 milliárd forintot az idén - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.
A vásárlók alkalmazkodtak a négynapos ünnephez, csütörtökön tömegek voltak a boltokban, és várhatóan szombaton is hosszú sorok lesznek, mert nyitva tartanak az üzletek - jelezte a főtitkár.
A csendesebb január és február után húsvét körül az iparcikkek forgalma is megugrik, például a játékforgalom 20 százaléka a húsvéti időszakhoz kötődik. Emellett a szezonális hatások is megjelennek, nő a kertészkedéshez, a lakásfelújításokhoz, a tavaszi ruhatárhoz, a szabadidős tevékenységekhez köthető termékek forgalma - fejtette ki Vámos György. Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján az iparcikkeknél is legalább 50 milliárd forintos többlet várható. A főtitkár hangsúlyozta: a bérek jelentős ütemű növekedése miatt bátrabban költenek a vásárlók, ezért a korábbinál forgalmasabb évre számíthat a kiskereskedelem az idén.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








