Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
2-3 forinttal is emelkedhet Húsvétig a tojás fogyasztói ára - értesült az InfoRádió.
Tavaly év végén a tojás árszintje igen komoly magasságokat ért el, ám 2018 első hónapjaiban ez valamelyest korrigált. Izgalmas kérdés ugyanakkor, hogy Húsvét közeledtél mire számíthatnak a magyar vásárlók, a tojás árával kapcsolatban:
- mondta el az InfoRádiónak Flórián Zoltán, az Erste Bank vezető agrár-szakértője, aki azt is hozzátette, hogy a múlt évi botrányok után idén csak enyhe áremelkedéssel kell számolni a tojással kapcsolatban.
Mindez azt jelenti tehát, hogy ha a szakértő szerinti drágulás mértéke bekövetkezik, akkor a tojás 57-58 forintért lesz kapható a húsvéti ünnepek előtt.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







