7 °C Budapest

Brutális a munkaerőhiány a Tescónál, Lidlnél, OBI-nál: több száz eladót keresnek a multik

2016. július 13. 16:01

A kiskereskedelemben akár másfélszeres különbségek is lehetnek a bolti eladók fizetése között. Míg a hentesek 135 ezer forintot keresnek, addig a sportszerárusok átlagosan 207 ezer forintot vihetnek haza. A magyar és a nemzetközi élelmiszerláncok egyaránt külföldről importálnának dolgozókat a hazai áruházakba - írja közleményében a Blokkk.com.

A híradások szerint megugrott az üres álláshelyek száma a kereskedelemben is, így a fizetések nagyobb emelésére kényszerülnek a boltok, áruházak. A bérek azonban nem egyformák, hiszen szakmacsoportonként eleve eltérőek, ráadásul a kereskedők cégenként is másként fizetik az eladóikat. A különbségek nem csekélyek, hiszen 2016. áprilisában (a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatközlése szerint)

a legtöbbet a sportszerárusok kerestek, bruttó átlagkeresetük 207 ezer forint volt, miközben a hentesek csak 135 ezer forintot számolhattak össze hónap végén. Ez bizony tetemes, 72 ezer forintos különbség.

Egyértelmű, hogy a legjobban a különféle iparcikkeket árusító boltokban lehet keresni, miközben az élelmiszer eladók a sor végén kullognak, már ami a bérüket illeti. Az egy szem kivétel az italbolt. Feltehetően ebben a sorrendben szerepet játszik az is, hogy az élelmiszerértékesítés munkaerő igényes terület, ráadásul a legárérzékenyebb is, így nem lehet a költségeket és ezeken keresztül az árakat vég nélkül emelgetni. A keresetekben éllovas sportszer, illatszer és autó már eleve magasabb jövedelmet feltételez az ezeket árusító boltokba betévedő vásárlók zsebében, akik vélhetően könnyebben megfizetik a drágább holmikat is, amelyek bevételéből több futja az eladó bérére. Kivételek persze itt is akadnak, hiszen a használt cikk eladó keresete megelőzi a híradástechnikást, ráadásul az óra, ékszer eladók csak a középmezőnyben kullognak.

Nagy a szóródás abban is, hogy mennyivel emelkedtek a bérek 2016-ban az előző évhez képest. A legjobban a sportszeresek jártak, ahol 25 ezer forinttal vastagodott a boríték, a legrosszabbul pedig az óra, ékszer árus eladók, ahol mindössze 152 forinttal. Az eladók bére alaposan elmarad a nemzetgazdaság 181 ezer forintos átlagától, bő 25 ezer forinttal. A fizikai dolgozók nemzetgazdasági átlagánál többet mindössze a sportszer és az illatszer árusok keresnek. A 2016. évi bérnövekedés mértéke is kisebb a kereskedelemben az országos átlagnál.

Kapaszkodnak a boltok, áruházak, de csak amennyire a bevételük nő

Az elmúlt négy esztendőben egy-egy kisebb hullámvölggyel tarkítva, de végül is nőttek a bérek a bolti, áruházi kiskereskedelemben. A fizikai dolgozók körében a nemzetgazdasági átlagához képest egy ezressel azért nőt a lemaradás 2012. és 2015. között.

A kiskereskedelmi forgalom ebben az időszakban együttvéve 12 százalékkal nőtt, a bérek pedig 11 százalékkal, ami azt jelenti, hogy közel annyival emelkedtek a keresetek, amennyivel a forgalom értéke bővült a boltokban, áruházakban, az átlagot tekintve. Évente ez 3-4 százalékos béremelést jelentett, ami 2013-ban több, 2014-ben és 2015-ben kevesebb volt a kiskereskedelmi forgalom bővülési üteménél. Tehát az átlagot tekintve a kiskereskedelemben a munkaerőhiány ellenére az elmúlt években a forgalomnövekedés üteménél nem nőttek nagyobb mértékben a bérek. Az egyes bolttípusok és természetesen vállalkozások között azonban jókora különbségek is voltak.

Van, aki már keresi a vendégmunkást: jöhet, ha akar

Magyarországon az üres álláshelyek száma a kereskedelemben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016. első negyedévében háromezer-nyolcszáz fölé ugrott, 2012. elején pedig csak megközelítette az ezerötszázat, ami két és félszeres növekedés ebben az időszakban. A négy főnél nagyobb kiskereskedelmi vállalkozások körében 2016. áprilisában 196 ezer fő volt a létszám, 11 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A fizikai dolgozók létszáma a boltokban, áruházakban 156 ezer fő volt, ami úgyszintén 11 ezer fővel nőtt egy év alatt. Tehát lehetett létszámot bővíteni, de a munkaerőhiány így is emelkedett. Hozzátartozik a képhez, hogy időközben 3 ezer kisbolt tönkrement, a nagyobb láncok viszont bővítették hálózatukat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Külföldiek - vendégmunkások - egyébként ma is dolgoznak a kereskedelemben, feltehetően legnagyobb létszámban a kínai piacokon, például Józsefvárosban, ráadásul számos nemzet eladója - az Unión belülről és kívülről - képviselteti magát itt, a kínaiak, vietnámiak mellett.

A vendégmunkás, ha jó pénzt szimatol, megy magától is. Ha eddig több nem jött, akkor feltehetően nem vonzotta a bér (persze, korlátozások is akadályozhatják a jövés-menést). Az Európai Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisában 48 ezer bolti eladó állást hirdetnek, ezen belül Németországban 23 ezret, Ausztriában közel 3 ezret.

Magyar kereskedők 420 eladót keresnek ezen a csatornán, kis hazai cégek mellett hirdet itt a Tesco, a Lidl, az OBI,

a magyarok közül például a Mecsek Zrt, a Kisalföld Füszért, mellettük jó néhány dohánybolt, húsbolt, virágbolt, ruházati bolt. Pénztárost 28 helyre keresnek a magyar boltosok. Kérdés persze, hogy ennyi fizetésért jönne-e az eladó állást kereső, vagy inkább máshol kísérletezik, esetleg ahol több a fizetés.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem