A vállalat közlése szerint ezzel 2026 első negyedévében az állandó kínálat közel felét érinti valamilyen mértékű ármérséklés.
A helytelen táplálkozás a leggyakoribb halálok világszerte. Ezért is lenne fontos, hogy már gyerekkorban odafigyeljünk a gyerekek helyes táplálkozására. A reggeli hiánya sok esetben túlsúlyhoz vezethet. Ez komoly probléma Magyarországon, a fiatalkorúak 25 százaléka ugyanis valamilyen testtömeg többlettel rendelkezik.
A legfrissebb tudományos eredmények szerint felnőttkori egészségi állapotunkért a gyermekkori táplálkozási szokások nagymértékben felelősek - derült ki a Magyar Dietetikus Országos Szövetsége szakmai felügyeletével és a Nestlé támogatásával frissen elkészült kutatásból. A kutatás a 4-10 éves gyermekek táplálkozási és fizikai aktivitási szokásait vizsgálta háromnapos táplálkozási feljegyzés típusú kérdőívvel. Az eredményeket egy sajtótájékoztatón ismertették.
- mondta el Dr. Tóth Tamás obezitológus (az elhízás okaival foglalkozó), a Dr. Tóth című műsor műsorvezetője
Már gyermekkorban kedvezőtlenek az egészségügyi mutatók. A kisikolások nagy része reggeli nélkül indul el otthonról, és így legelőször csak tízóraizni fog. A szülők szerint vagy azért, mert nincs rá idő, vagy mert a gyerek nem éhes.
- ismertette a kutatás eredményeit Kiss-Tóth Bernadett, a Nestlé dietetikusa.
A vizsgált oktatási intézmények úgy lettek kiválasztva, hogy a középréteg gyermekeit vizsgálják meg. Ezen családok legnagyobb része valamilyen szinten egészségtudatos volt, így az eredmények még rosszabbak lehetnek a kevésbé tehetős, illetve nem szándékosan egészségesen táplálkozók körében.
Már a tíz évvel ezelőtti felmérések is azt mutatják, hogy a gyerekek 30 százaléka reggeli nélkül megy el az iskolába. Az ekkora gyerekek kalóriabeviteli igénye majdnem már megegyezik a felnőttekével, így nekik is 2000 kalóriát kellene fogyasztaniuk, ebből 400-at reggelire. Öt étkezésben kellene elosztani ezt a kalóriamennyiséget. Vitaminoknak, ásványi anyagoknak, és teljes kiőrlésű termékeknek kellene kitenniük az étrend nagy részét, változatosan.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha nem kap a szervezet elegendő mennyiségű táplálékot reggel, és a gyerekek étlen ülnek be az iskolapadba, csökken a koncentrációs képességük és rossz lesz a közérzetük. Ezt szokják meg, a napirendből egész életében hiányozni fog minden valószínűség szerint a reggeli, és ez pedig elhízáshoz, krónikus betegségekhez vezethet.
- összegezte Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.
A címlapkép forrása: rtl.hu
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







