Alig több mint két hét van hátra az iskolakezdésig: sok család már elkezdte a bevásárlást, az üzletláncok pedig látványosan beindították az augusztusi kampányt. A polcokon a strandcikkeket felváltották a tolltartók, iskolatáskák, füzetek. A Pénzcentrum.hu mutatja, mivel készülnek a hazai boltok.
Még bő két hét van hátra, és újra elkezdődik a tanítás. Bizonyos termékekből a családoknak újat kell vásárolni, hiszen új füzetekre, írószerekre mindenképpen szükség van. Ebből a piaci potenciálból ma már nemcsak a hagyományos írószer (szak)üzletek veszik ki részüket, mint egykor. A boltok polcain ilyenkor több ezer árucikk jelenik meg, melyek felölelik az iskolakezdéshez kapcsolódó valamennyi termékkört, a papír-írószertől a ruházaton át egészen a bútorokig.
Mint sok más termék esetében az akciók, leárazások az iskolaszerek piacán is kiemelt szerepet kapnak - derül ki a GfK Hungária tavalyi elemzéséből. Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a július végén-augusztus elején megjelenő akciós szórólapok érvényessége egy-másfél hónapig tart gondolva azokra is, akik az utolsó pillanatra halasztják a beszerzést. Az ilyen akciókban számos terméket jelentős kedvezményekkel vagy az átlagosnál jobb felszereltséggel (a laptopok esetében például nagyobb memóriával vagy erősebb processzorral rendelkező notebook-ot olcsóbb széria áráért) lehet megvásárolni.

Az elmúlt évek adatai alapján augusztusban a hipermarketek és irodaszerboltok eladása várhatóan idén is többszörös növekedést fog mutatni az írószerek piacán az előző hónapokhoz képest. Az értékesítési számok alapján a golyóstollak, a színes ceruzák, a radírgumik, a grafit ceruzák és a tolltartók magasan kiemelkednek a keresett írószerek termékkategóriáján belül. A jegyzet-, illetve "normál" leckefüzet értékesítése az augusztusi hónapban a teljes éves értékesítés közel 60 százalékát teszi ki.
(Forrás: InfoRádió)
Az iskolakezdés másik elengedhetetlen kelléke az iskolatáska, amelyből a teljes éves értékesítés mintegy 67 százaléka az augusztusi hónapban kerül eladásra. A multinacionális sportláncok is kiveszik részüket az iskolakezdés körüli kampányból. Július végén kezdődik a fellendülés, de az abszolút csúcsidőszak az augusztus. Az iskolakezdési akcióik elsősorban a hátizsákokra és sportcipőkre vonatkoznak.
Készülnek az üzletláncok is
Már évek óta hagyomány az Auchan-nál hogy tanítónők segítik az iskolakezdéshez szükséges írószervásárlást. Ez a kezdeményezés olyan népszerű volt, hogy idén augusztus elejétől szeptember elejéig, 5 hétvégén át segítik pedagógusok a vásárlókat a megfelelő eszközök, ergonomikus iskolatáskák kiválasztásában, mind a 19 áruházban - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t az Auchan Magyarország.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idei iskolakezdés újdonsága többek között a Pókember 4. kollekció, a slágertermékek pedig várhatóan a Barcelona, Real Madrid és az állatos mintájú termékek lesznek. A saját márkás termékekre is egyre nagyobb az igény, idén már az iskolaszerek 15 százalékát teszik ki a saját márkás árucikkek.

A SPAR Magyarország közlése szerint az INTERSPAR áruházak mintegy 1400-féle cikkelemet tartalmazó iskolaszer választéka a legkülönfélébb vásárlói igényeket is kielégíti. Az áruházlánc a mesefigurás Disney hátizsákokat kínálja akciós áron, a középiskolás és főiskolás diákokat a legújabb divatnak megfelelő termékek, sportfelszerelések, továbbá akciós műszaki cikkek várják.
A SPAR is arról számolt be, hogy a cégcsoport sajátmárkás árucikkei évről-évre egyre nagyobb részarányt képviselnek az áruházak papír- és írószer kínálatában.
A Tesco az általános iskolákkal együttműködve alakította ki termékválasztékát - közölte az áruházlánc. Bár az iskolák terméklistái eltérhetnek egymástól, az alapvető tanszerek minden listában megegyeznek. Az áruházlánc ezen listák alapján számos újdonsággal növelte idén az iskolaszer választékát. Az iskolakezdési akció augusztus 1-től indult a Tesco áruházakban és egészen szeptember közepéig tart. A Tesco ezen időszak alatt 1800 különféle termékből álló kínálattal, valamint termék- és kuponakciókkal várja a gyermekes családokat. Kiemelték, hogy a termékek 70 százaléka hazai beszállítóktól származik, az áruházlánc ebben a termékkörben is igyekszik a lehető legtöbb árucikket magyar partnerektől rendelni.
A hagyományos kinézetű iskolaszerek mellett az idei tanszervásáron is megjelennek az aktuális divatot követő designtermékek. A lányok kedvükre válogathatnak a Princess és a Micimackó füzetborítók, leckefüzetek vagy füzetcímkék között; míg a fiúk füzetein és tolltartóin a Pókember vagy a Verdák figurái jelennek meg.
A Tesco az idén is elindította az "Amit a tanító nénik biztosan kérni fognak" című tanácsadói programját abból a célból, hogy az áruházak által kínált gazdag termékválasztékban megkönnyítse vásárlóinak az eligazodást. A program keretében gyakorló pedagógusok várják a vevőket 25 hipermarketben, akik segítenek a diákoknak és szüleiknek összeállítani a szükséges tanszercsomagokat.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








