A nyugat-európai nagyvárosokban leginkább kokaint használnak a kábítószeresek, míg a skandináv országokban a szintetikus metamfetaminból fogy több - derült ki egy nagyszabású nemzetközi kutatásból, amelynek keretében a városok szennyvizét vizsgálták.
Norvég és olasz kezdeményezés alapján 11 ország 19 nagyvárosának szennyvizében - tavaly márciusban egy héten át minden nap - megmérték több kábítószer és doppingolásra is használatos anyag mennyiségét, és ebből kiszámolták, hogy az ott élők átlagosan mennyit fogyasztottak, használtak ezekből. A norvég Vízkutató Intézet és a milánói Mario Negri Gyógyszerkutató Intézet munkatársai által végzett vizsgálatok eredményeit a Science of the Total Environment szakfolyóiratban közölték.
A testünkbe bejutó anyagok bizonyos része változatlanul vagy kémiai módosulások után a vesén keresztül kiürül a szervezetből, és bekerül a szennyvízbe. A szakemberek naponta meghatározták a szennyvízben lévő kokain, amfetamin és metamfetamin, ecstasy és kannabisz mennyiségét. A városokban élők száma alapján kiszámolták, hogy átlag ezer lakos mennyit használt ezekből a szerekből, sőt azt is fölmérhették, hogy milyen különbség volt a hétfői, illetve a hétvégi drogfogyasztásban az egyes helyeken.
Kimutatták, hogy a kokain az egyik legnépszerűbb kábítószer. A Dél-Amerikában élő indiánok évezredekkel ezelőtt fölfedezték, hogy a kokacserje leveleinek rágcsálása fokozza a teljesítőképességet. Az eredeti Coca-Cola is tartalmazott kokaint, de 1903-ban ezt kivonták az üdítőitalból.
Jelenleg Antwerpen lakossága fogyasztja a legtöbb kokaint, majd Amszterdam, Valencia, Eindhoven és Barcelona következik. A kokain hasonló mennyiségben található Utrecht és London szennyvizében. Valamivel kevesebb a Santiagóban mért érték, amelyhez hasonló adat származik Brüsszelből, Milánóból és Párizsból.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A skandináv országokban kevesebb kokaint használnak, viszont sok fogy a népszerű szintetikus drogból, a metamfetaminból. Európa északi, észak-nyugati államaiban főleg ezt használják, de sok fogy belőle Csehországban is. Az Ecstasy Valenciában és Santiagóban fele olyan mennyiségben fordult elő, mint Barcelonában. Sokan éltek viszont ezzel Hollandiában és Belgiumban. A kannabisz Hollandia, Franciaország és Spanyolország kábítószere. Az utóbbi adatot a marihuána-elosztás spanyol központjaival magyarázzák.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








