5 °C Budapest

Kiszámolták: hónapokat töltünk vásárlással életünk során

Pénzcentrum
2011. október 13. 11:11

Érdekes adatok láttak napvilágot a fogyasztási szokásokról. Egy átlagos vásárló élete során 1539 órát, azaz 64 napot tölt azzal, hogy a boltban sétálgat.

Izgalmas kutatásra hívta fel a figyelmet a Daily Mail című brit napilap - egy nemrég publikált felmérés a szigetország fogyasztói szokásait vizsgálta. Az egyik legizgalmasabb megállapítás, hogy egy átlagos brit vásárló élete folyamán 1539 órát, azaz mintegy 64 napot tölt vásárlással, azaz sétálgat a szupermarketben, nézelődik, betesz néhány terméket a kosárba, majd sorban áll a pénztárnál.

A felmérés szerint a vásárlók átlagosan 35 ezer kilométert utaznak a házuktól a boltig (és vissza) életükben. Ez gyakorlatilag annyi, mintha körbeutaznák a Földet. A brit felnőttek közel fele minden héten két szupermarketbe is elmegy - a legolcsóbb termékeket keresve. A legtöbben ezt persze autóval teszik, ezért -mint azt a lapnak szakértők elmondták- a benzinköltség miatt szinte teljesen elbukják a boltok közti árkülönbségeket, azaz összességében szinte semmit sem spórolnak.

Szintén meglepő, hogy a vásárlók a háztartási cikkeken, leginkább WC-papíron akarnak a legtöbbet spórolni, de fontos számukra, hogy baromfihúst és gyümölcsöt, zöldséget is olcsón találjanak egy boltban.

Magyarország: az olcsóságért messzebbre is elmegyünk

A gazdasági válság hatására árérzékenyebbé és tudatosabbá váltak a magyar vásárlók, és a bevásárlási alkalmak is tervezettebbek lettek. Az elmúlt évekhez képest kevesebbszer megyünk vásárolni. A vásárlási helyszínek megválasztásakor az áru frissessége, az árszínvonal és a választék továbbra is a legfontosabb szempontok, viszont megnőtt annak a jelentősége, hogy az adott bolt vagy lánc milyen akciókat és promóciókat kínál a vásárlók számára - derül ki a GfK Hungária 2011-es Háztartáspanel kutatásából.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gazdasági válság katalizátorként hatott az új vásárlói trendek kialakulására hazánkban. Annak eredményeként, hogy árérzékenyebbé és tudatosabbá váltak a vásárlók, megfigyelhető, hogy a bevásárlási alkalmak is tervezettebbek lettek. Megnőtt a vásárlás előtti informálódás szerepe, ami abban is megnyilvánul, hogy egyre többen tanulmányozzák át a kereskedelmi láncok reklámújságait.

A vásárlási gyakoriság csökkenése egyben azt is jelenti, hogy a háztartások által látogatott boltok köre bővült, egy-egy jó ajánlat kedvéért a vásárló hajalmos messzebbre is elmenni, a kényelem kevésbé játszik szerepet. A vásárlási helyszínek megválasztásakor az előző évek felmérései alapján konzisztensen az áru frissessége, az árszínvonal és a választék voltak hazánkban a legfontosabb szempontok. A körbevásárlás hatására csökken a boltok iránti lojalitás, vagyis jobban szétaprózódik a boltok között a vásárlók költése. 

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom