Az önkormányzatok kedvezményes árusítási helyeket jelölnek ki a dinnyetermelőknek a megyei jogú városokban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn állapodott meg erről Kósa Lajossal, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével.
A megállapodás alapján az őstermelők a városközpontokban és más forgalmas helyeken - egy városban legkevesebb öt helyszínen - kapnak dinnyeárusítási lehetőséget. A kijelölt helyeken csak olyan őstermelők árusíthatnak, akik őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek és a falugazdásztól igazolást kaptak arról, hogy 2011-ben értékesítési céllal dinnyét termelnek.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) már hétfőn utasította a falugazdászokat, hogy soron kívül adják ki az igazolásokat a gazdáknak.
Korábbi információk szerint az idén mintegy 4.800-5.000 hektáron termelnek dinnyét Magyarországon. A területről származó mennyiség mintegy 60 százalékát Békés megyében, elsősorban Medgyesegyháza környékén termelik meg. Ebben az évben várhatóan mintegy 180 ezer tonna dinnye terem Magyarországon. Ennek a mennyiségnek mintegy 70 százalékát külföldön, a többit belföldön értékesítik.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
Meglepő fordulat a magyar boltokban: kiderült az igazság a húsvéti árakról, erre kevesen számítottak
A hagyományosan húsvéti ételek, a sonka, a tojás, vagy a torma javarészt a tavalyi áron, vagy annál is alacsonyabban kaphatók a nagy kereskedelmi láncok üzleteiben.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








