A bolti tolvajok többsége ma már szervezett keretek között, megrendelésre dolgozik. A magyarországi hiper- és szupermarketekben tevékenykedő szarkák százmilliárdos kárt okoznak. A leglopottabb termékeknek a márkás italok és a kozmetikumok számítanak - írja a Népszabadság.
Az egy elkövetőre jutó kárérték valamelyest csökkent ugyan, viszont a lopások összértéke növekedett az elmúlt időszakban. Az áruházi, bolti lopások felét profi bűnszervezetek követik el. Egy a napilap által megkérdezett és neve elhallgatását kérő árubiztonsági szakértő szerint jellemző az áruházi lopásban utazó professzionális csoportokra, hogy egész országrészekre terjed ki a tevékenységük.
Az ilyen bűnözői csoportok általában megrendelésre dolgoznak. A fő célpont a különféle márkás szeszesitalok. Az élelmiszerek közül általában a tartós, viszonylag kicsi, jól elrejthető, ugyanakkor értékes áru a menő a tolvajoknál.
Bár többségében magyar ajkú elkövetőkről lehet beszélni, korábban meghatározó volt egy erős délszláv bűnözői kör, ám a napilap forrása szerint időközben ezek a bűnözők már tovább álltak délnyugat-Európa felé. Az utóbbi években az unión belülről is érkeztek hozzánk ilyen áruházi tolvajbandák, így korábban a cseh, jelenleg a Romániából érkezett csoportok jelenléte az érezhető.
Magyarországon kerekítve ez 15 és 35 milliárd közötti összeget jelent ami "tisztán" a bolti szarkák zsebében landol. Ehhez azonban nem árt hozzácsapni, azt a sok milliárdos összeget, amit a nagy áruházláncok kénytelenek elkölteni a biztonsági berendezések üzemeltetésére illetve a személyzet költségeire, így végeredményül minden bizonnyal jóval százmilliárd forint fölötti a bolti lopkodás összes költsége.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






