A hivatalos értékesítés megkezdése előtt két nappal, akár egy órán belül lehet iPad 2-t szerezni Budapesten, igaz, meglehetősen drágán. A Pénzcentrum.hu megtudta, hogy mennyiért jöhet az Apple új zászlóshajója.
Péntek estétől Magyarországon is elérhető lesz az Apple újgenerációs iPad-je. A Pénzcentrum.hu úgy értesült, hogy a korábban meghirdetett 17 órás kezdéssel szemben csak 2 órával később vásárolhatjuk meg a készülékeket a 6 hivatalos értékesítőnél.
Ennek ellenére találtunk olyan budapesti üzletet, ahol akár már ma, egy órán belül szállítani tudják a készülék 3 típusát is, annak ellenére, hogy a világ több pontjában egyszerre indul majd meg az értékesítés. Igaz ezért a szolgáltatásért jelentős felárat kell fizetnünk.

Az Apple hivatalos közleménye:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Apple nemrég bejelentette, hogy az iPad 2 készülék 2011. március 25-én, pénteken huszonöt újabb országban kerül kereskedelmi forgalomba. A PC-korszak lezárulását jelentő immár harmadik Apple-eszköz második generációs modellje az Apple üzleteiben és a kijelölt hivatalos Apple-viszonteladóknál lesz megvásárolható helyi idő szerint 19:00 órától, az Apple Store online áruházon keresztül pedig közép-európai idő szerint hajnali 02:00 órától.
Elérhetőség
Az iPad 2 Wi-Fi kapcsolatot, illetve Wi-Fi és 3G-alapú kapcsolatot kínáló, 16, 32 és 64 GB tárkapacitású modelljei március 25-étől lesznek kaphatóak Ausztráliában, Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Izlandon, Kanadában, Lengyelországban, Luxemburgban, Magyarországon, Mexikóban, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svájcban, Svédországban és Új-Zélandon.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








