-1 °C Budapest

Nincs ízlésünk: édes, vörös, kannás borból több fogyott tavaly

2010. augusztus 18. 13:02

Az olcsóbb műanyag palackos, a folyós/kimért, és a kannás borokból többet, míg az üveges borokból kevesebbet vásároltunk a tavalyi évben - derül ki a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból. Ezáltal 2009-ben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya visszaesett. Továbbra is a vörösbor a legkedveltebb hazánkban, melyből 15 százalékkal többet vásároltunk a tavalyi évben. Jó évük volt tavaly a rozéboroknak is, hiszen 50 százalékkal több fogyott ebből a fajtából. 


Az otthoni fogyasztásra vásárolt borok hazai piaca 2009-ben összességében mennyiségben 5 százalékkal nőtt, azonban ez a növekedés nem érződött a piac legnagyobb volumenét kitevő üveges kiszerelésű szegmensnél. Miközben az üveges kiszerelésű borokból 9 százalékkal kevesebbet vásároltak a hazai háztartások, addig az egyre népszerűbb műanyag flakonos borok háztartási vásárlásai 74 százalékkal növekedtek - állapítható meg a GfK Hungária háztartások privát fogyasztását vizsgáló Háztartáspanel adataiból. 


Ezzel a számottevő növekedéssel a 2009-es évben már minden ötödik liter bort műanyag palackos kiszerelésben vásároltunk meg, miközben az üveges kiszerelés aránya 81-ről 71 százalékra esett vissza.


"Összességében 6 százalékkal nőtt a bort vásárló háztartások száma 2009-ben. A 4 millió magyarországi háztartás 52 százaléka vásárolt valamilyen üveges bort a tavalyi évben" - mondta el Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere.


Több bort vásároltunk kisboltokban és kistermelőknél


A háztartások otthoni fogyasztásra a bor mennyiségének háromnegyedét a modern kereskedelmi egységekben - hipermarketek, szupermerketek, diszkontok, Cash&Carry-k - vásárolták. Ezekben az egységekben összességében 3 százalékkal csökkentek a vásárlások. Az összes megvásárolt mennyiség 15 százalékát kitevő kisbolt csatornatípusban (láncba szerveződött, vagy független kisboltok) 8 százalékkal vásároltunk több bort 2009-ben, mint az előző évben. Emellett viszont jelentősebb bővülés volt tapasztalható a közvetlenül a kistermelőktől megvásárolt borok mennyiségében, ahol 16 százalékkal vásároltunk többet.


Továbbra is a vörösbor a kedvenc

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 


A fajták közül továbbra is a vörösbor a legkedveltebb hazánkban. Népszerűsége még tovább növekedett, hiszen miközben vörösborokból 15 százalékkal több, addig a fehérekből 15 százalékkal kevesebbet vásároltunk tavaly. 2009-ben jó évük volt a rozéboroknak is, hiszen 50 százalékkal több került a vásárlók kosaraiba ebből a borfajtából.


Édesszájú borfogyasztók


A magyar borvásárló továbbra is inkább édesszájúnak tekinthető, hiszen az összes megvásárolt bor 58 százaléka volt valamilyen édes, vagy félédes típusú bor. Ezen belül - ugyan enyhe visszaesést mutatva - továbbra is a félédes szegmens a nagyobb, amely a teljes háztartási vásárlások 42 százalékát tette ki tavaly. Az édes borok adják a piac 16 százalékát, a félédesekkel szemben tavaly jelentősebb - 17 százalékos - növekedést mutattak. 


A száraz borok közül a félszáraz mennyisége nőtt tavaly nagyobb mértékben - 14 százalékkal - és így már a teljes borpiacon 10 százalékot tesz ki. A száraz borokból - melyek az összes megvásárolt bor harmadát adják - szintén 4 százalékkal többet vásároltunk tavaly.

Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 9. szombat
Natália
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem