Minél idősebbek vagyunk, annál negatívabban ítéljük meg egészségi állapotunkat. Viszont az évek múlásával párhuzamosan egészségünkért is többet teszünk, idősebb korban, 60 év felett már jobban odafigyelünk önmagunkra, főleg a táplálkozásunkra. A GfK LHS HealthCare gyógyszerszedésről rendelkezésre álló adatai is alátámasztják, hogy a magyar lakosság jelentős része későn kezd el foglalkozni az egészségével, hiszen 60 éves kor felett ugrásszerűen megnő a gyógyszerszedők száma. A különböző szűrésekre járás is 60 éves kor után válik gyakoribbá.
Az egészséges életmód és az egészségmegőrzésért tett erőfeszítések alapvetően meghatározzák azt, hogy 50 év feletti életkorban milyen egészségi állapotban, illetve minőségben élhetjük az életünket. Erre már 50 éves kor előtt is érdemes gondolni, azonban a GfK LHS HealthCare 2009-ben és 2010-ben végzett 1 000 fős lakossági felmérésének adatai alapján elmondható, hogy a magyar lakosság jelentős része későn, 60 éves kora felé jön rá arra, hogy egészsége jelentős mértékben saját magán múlik. Emellett az is igaz, hogy sokan még ekkor sem vállalnak felelősséget saját egészségükért.50 és különösen 60 év felett a magyar emberek saját egészségének megítélése rohamosan csökken. A 40 és 50 év közöttieknél még 52 százalék kifejezetten jónak tartja az egészségi állapotát, az 50 és 60 év közötti korosztály esetében ez már csak 32 százalékra igaz, míg a 60 év felettieknél csupán 21 százalék gondolja ezt.
Ezzel összhangban a kor előrehaladtával egyre többet teszünk egészségünk érdekében. A 40 és 50 év közöttiek csupán 38 százaléka tesz valamit az egészsége megőrzéséért, az 50 és 60 közöttieknél ez az arány alig több mint 41 százalék. Azonban a 60 év felettiek fele már foglalkozik ezzel, 51 százalékuk tesz valamit, főként a táplálkozására figyel oda.
A különböző szűrésekre járás is 60 éves kor után válik gyakoribbá. A 60 év alattiak 51 százaléka megy el rendszeres szűrésre, míg a 60 év felettieknek már 65 százaléka dönt úgy, hogy részt vesz az általa ismert szűréseken.

"A gyógyszerszedésről rendelkezésre álló adatokat figyelembe véve elmondható, hogy a magyar lakosság jelentős része későn kezd el foglalkozni az egészségével, hiszen 60 éves kor felett ugrásszerűen megnő a gyógyszerszedők száma. Az 50 és 60 év közöttiek mintegy negyede (28%) még nem szed semmilyen gyógyszert, a 60 év feletti magyar lakosságnak már csupán kevesebb, mint tizede (8%) az, akinek gyógyszerszedés nélkül telnek a napjai. A 60 év felettiek harmada 5 000 Ft-nál többet költ havonta gyógyszerre. Ennek ellenére az 50 év felettiek háromnegyede még soha nem kérte orvosát arra, hogy olcsóbb gyógyszert írjon fel neki" - mondta el dr. Lantos Zoltán, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gyógyszerszedő 50 év felettiek jelentős része, 61 százaléka saját bevallása szerint sem szedi be az összes gyógyszert, amit az orvos felír neki. Ennek a korosztálynak pedig mintegy negyede (27%) átlagosan csupán minden második felírt gyógyszert veszi be. Mindemellett csupán 30 százalékuk szedi be a felírt gyógyszerek legalább 80 százalékát, amely a gyógyszerek hatásának érvényesüléséhez mindenképpen szükséges.
A gyógyszerek be nem szedésének legmeghatározóbb indoka, hogy a páciens úgy ítéli meg, neki nincs erre szüksége. Sokan gondolják úgy, hogy egyáltalán nem kell gyógyszert szedniük, vagy jóval ritkábban, mint ahogy azt az orvos elrendelte a számukra.
A receptköteles gyógyszerek közül legtöbben - az 50 feletti lakosság 30 százaléka - fájdalomcsillapító gyógyszert váltanak ki a patikában, míg vérnyomáscsökkentő gyógyszert 27 százalékuk. Ezt követik az allergia elleni gyógyszerek (12%) és a pszichiátriai gyógyszerek (8%).
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







