Az idén kevesebb kábítószert és dohányterméket foglalt le a VP

MTI
2010. július 20. 16:02

A Vám- és Pénzügyőrség (VP) az első félévben 8.709 hatáskörös bűncselekményt derített fel, ezek együttes elkövetési értéke meghaladta a 49,8 milliárd forintot, a nyomozások során lefoglalt összérték pedig megközelítette az 5 milliárd forintot - derül ki a VP kedden nyilvánosságra hozott gyorsjelentéséből. A felderített hatáskörös bűncselekmények száma 18 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A VP június végéig 33 alkalommal, összesen 119,11 kilogramm súlyú kábítószert derített fel, ami mind esetszámban, mind pedig az összmennyiség tekintetében jelentősen elmarad az előző év azonos időszakában felderítetthez képest. Egyedül az amfetaminokkal kapcsolatos jogsértések felderítése területén tapasztalható előrelépés a jelentés szerint.

Az adózás alól elvont dohánytermékekre elkövetett jogsértő cselekmények miatt 42.737 ezer szál cigarettát foglalt le büntetőeljárás, szabálysértési eljárás és jövedéki eljárás során a VP. A felderített és lefoglalt dohánytermékek mennyisége az esetszám mérsékelt csökkenése mellett több mint 50 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 27. 20:34