7 °C Budapest

Szomorú: egyre kevesebb élelmiszerre futja

2010. március 21. 07:02 2 perc

Magyarországgal együtt tíz fejlett európai országban csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem értékben mért forgalma a negyedik negyedévben, tavalyelőtt október-decemberhez képest. Mennyiségben pedig, hazánkkal együtt hat országban regisztrált mínuszt a Nielsen piackutató vállalat.

A vizsgált 21 európai ország közül, a tavalyi negyedik negyedévben, értéket tekintve a következő országokban csökkent az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma, ez előző október-decemberi időszakhoz képest: Írország és Szlovákia (6-6 százalék), Csehország (4), Finnország (3), Portugália (2), Dánia, Görögország, Magyarország, Németország és Olaszország (1-1).

Mennyiséget tekintve, a negyedik negyedévre negatív trendet hat országban mutatott ki a Nielsen. Dániában, Görögországban, Írországban és Szlovákiában 1-1 százalékkal kevesebb napi fogyasztási cikket adtak el legutóbb október-decemberben, mint az egy évvel korábbi hasonló periódusban. Csehországban pedig 2, Magyarországon 4 százalékkal csökkent a forgalom, ebből a szempontból.

 

Forrás: Nielsen piackutató vállalat


Az infláció az európai országokban átlagosan 1,3 százalék maradt a negyedik negyedévben, míg a teljes múlt évi mutató 1,5 százalék. A defláció folytatódott, azaz csökkentek az átlagárak a negyedik negyedévben, tavalyelőtt október-decemberhez képest például Írországban 6, Finnországban és Portugáliában 5-5, Szlovákiában 4, Csehországban pedig 2 százalékkal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vizsgált 21 európai ország átlagát tekintve, nominálisan 3 százalékkal növekedett az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma, mind a negyedik negyedévben, mind a teljes 2009. évben. Ez kedvezőbb trendet jelez, mint az USA plusz 0,6 százaléka a teljes évben, és mínusz 0,6 százaléka október-decemberben.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 09:04