Kis bolygónkon nélkülözhetetlen az életben maradáshoz a víz, de mit érünk vele, ha nem tiszta? Körülnéztünk, milyen víztisztító berendezések léteznek a piacon, a legegyszerűbb kancsóktól a beépíthető többkörös ionizálókig.
A Föld felületének 71%-át víz borítja, ám csak 2,5 százalék az édesvíz, a többi sós víz, melyek a tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el. Ám a 2,5 százalékból is csak körülbelül egy az, amely öntözésre és emberi fogyasztásra alkalmas. Ennek az egy százaléknak is a négyötöde öntézésre megy el, a maradékból kellene megoldani csaknem hétmilliárd ember és "néhány" egyéb élőlény itatását.
Nem meglepő, ha az ENSZ már néhány évtizede igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a világ kevésbé civilizált részein mekkora gondot is jelent a hidratálás - a szervezet egy jelentése szerint a világon hat emberből egynek nem jut tiszta ivóvíz - írta a Wikipedia.
Ám míg a Dél-Amerika és Afrika víz szempontjából kevésbé szerencsés területein sekély vízfolyások és fúrt kutak zavaros vizét kénytelenek inni az emberek, addig az európai, észak-amerikai emberek jó része szerint a csapból kifolyó víz is egészségtelen, így eszükbe sem jut meginni. A palackozott ásványvíz és a csapvíz híveinek évek óta tartó vitájába nem folynánk bele, inkább utánanéztünk, mivel és hogyan tisztíthatjuk tovább vizeinket.
A vízszűrők listája végtelen - mondhatnánk kinek-kinek igénye és pénztárcája szerint. A lista legelején a legegyszerűbb szűrővel felszerelt kancsók állnak, míg a high-end berendezések képesek akár desztillált vizet is előállítani, majd azt az emberi szervezet igényei szerint újrakeverni a megfelelő ásványi anyagokkal.
A legegyszerűbb szerkezet, amellyel a csapból kifolyó vizet tovább tisztíthatjuk, nyilvánvalóan egy szűrő. Ha még a mosogató feletti csaptelepet sem szeretnénk megbolygatni - mert pont így szép, vagy nem értünk a csőkulcshoz - vegyünk egy kancsót, melynek szűrőbetétjével képesek leszünk a legalapfokúbb tisztításra.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A víztisztító kancsók közös tulajdonsága, hogy egy cserélhető szűrőbetéten keresztül szép lassan megszűri a felül beöntött vizet, mely aztán sokféleképp felhasználható, ivástól kezdve a háztartási gépekbe való töltésig: a szűrő ugyanis az ásványianyag-tartalmat is csökkenti a vízben, így az nem tömíti el vízkővel az eszközöket. Előnye, hogy egyszerű és viszonylag kis befektetést igényel (a kancsón állandó, a benne lévő szűrőbetét 10 forint/liter "sebességgel" kopik). Hátránya, hogy csak alapszintű szűrést ad, a csapból kifolyó "tiszta" vízben található esetleges hormon- és gyógyszermaradványokat például nem szűri meg. Ezen felül nem is túl gyors, hirtelen jött gyereksereget például elég nehézkes lenne kiszolgálni vele, a tisztálkodásról nem is beszélve. Akinek azonban csak az a problémája, hogy a csapvíz túl klóros, vagy nagyon kemény, nyugodtan használja a kancsót, az alábbi oldalon még azt is kiszámolhatja, mennyit spórol a család, ha ásványvíz helyett tisztított csapvizet fogyaszt.
Aki nem annyira az ivó- mint inkább a fürdővizét szeretné egy kicsit megtisztítani, annak persze egy kiskapacitású kancsó semmire nem elég. Ugyanakkor már 10 ezer forint körüli áron lehet kapni olyan szűrőt, mely három fázisban a vízben található klór 90-95 százalékát távolítja el, ezen felül pedig fennakad rajta a vas, a hidrogén-szulfidot, az arzén,az ólom, a higany, a magnézium, egy csomó baktérium és gomba. Eme sokoldalúságba természetesen beletartozik a víz (enyhe) lúgosítása is, vagyis a víz sokkal kevésbé fogja irritálni a bőrt, mint szűrő nélkül, ami például egy kisgyermekes családban számtalan kiütéstől mentheti meg a kicsit. Persze a felnőttek bőre is meghálálja a gondoskodást, s ami a fő, egy műszaki analfabéta is fel tudja szerelni a szűrőt a csaptelepre. Hasonló elven működnek, de talán eggyel kevésbé törik meg a fürdőszoba dizánját a szűrővel ellátott zuhanyrózsák, ahol közvetlenül a fejbe rejtették el a szűrőrétegeket. Mint minden szűrő esetében, itt is szükséges időről időre a betét cseréje.
A ranglétra tetején a többféle szűrővel ellátott, a fordított ozmózis elvén működő víztisztítók állnak. A készülékek gyártói szerint ezek a készülékek nagyságrendekkel jobban megtisztítják a vizet, mint a sima, csapra szerelhető változatot. A titok abban rejlik, hogy több lépcsős szűrés után egy vékony hártyára préselik a vizet, melynek annyira aprók a nyílásai, hogy csak a vízmolekula jut át rajta. A felesleg szennyvízként távozik a rendszerből. Az így megtisztított víz gyakorlatilag tiszta H2O, ami viszont ivás szempontjából nem túl finom, így az igazán menő készülékek egy visszasózó egységgel olyan összetételű ásványvizet képesek előállítani a desztillált vízből, amilyenhez épp kedvünk szottyan. A fordított ozmózist alkalmazó készülékek természetesen ugyanúgy rendszeres ápolásra szorulnak, mint a "sima" szűrős társaik, hiszen ezekben is található előszűrő, optimális kihasználtság esetén azonban még ezekkel a viszonylag drága készülékekkel is egy palack ásványvíz töredékéből ihatunk egészségünkre teljesen ártalmatlan - sőt előnyös - vizet.

Mégse ment ki a divatból a borravaló? Úgy jattolnak a magyarok a futároknak, mintha nem lenne holnap
A legtöbben már megelőlegezve, a kiszállítás előtt adnak és a rendelésszámokhoz arányosan Budapesten kapják a legtöbb borravalót a futárok.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


