Az EU jövőbeni arculatának egy kis darabkájáról szavazhat az, aki veszi a fáradságot, és elektronikusan leadja a voksát a neki tetsző új uniós biogazdálkodási logóra.
A Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága arra kéri fel az európai polgárokat, hogy vegyenek részt az EU-s ökológiai logó kiválasztására irányuló szavazásban, amely a mai napon nyílik meg, és a kiválasztási folyamat utolsó szakaszát jelenti.
A szavazásban erre az internetes oldalra belépve lehet részt venni, és január 31-ig lehet voksolni a versenyben maradt három logó valamelyikére. Az új logó bevezetésének célja a fogyasztóvédelem növelése és a biogazdálkodásból származó termékek népszerűsítése. Az új logó használata - a jelenleg használatoséval ellentétben - kötelező lesz minden, a 27 tagállam valamelyikéből származó, a címkézési szabványoknak megfelelő előrecsomagolt bioterméken.

"Az internetes szavazás révén az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy az új logó a lehető legtöbb ember tetszését elnyerje. A nyílt kiválasztási folyamat ugyanakkor azon általános cél eléréshez is hozzájárul, hogy felhívjuk a figyelmet a biogazdálkodási ágazat fontosságára" - mondta Mariann Fischer Boel, mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos.
Az új logó az EU termékeit mind az Unión belül, mind azon kívül képviselni fogja. Fontos, hogy könnyen megjegyezhető, és szavak vagy betűk feltüntetése nélkül is köthető legyen az EU-hoz és a biogazdálkodáshoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Európai Bizottság e kihívást jelentő feladat megoldása érdekében indította útjára az ökológiai logó megalkotására irányuló versenyt, amelyben európai formatervező és képzőművészet szakos hallgatók vettek részt 2009 áprilisa és júniusa között. Összesen 3422 fiatal tervező nyújtotta be innovatív pályázatát. A beadási határidő után nemzetközi szakemberekből álló zsűri választotta ki azt a három logót, amely a kiválasztási folyamat következő szakaszába jutott, most az uniós polgárokon a sor, hogy döntsenek a három döntős között.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







