Sikerhajhász emberek: mind pszichológusra szorulnak?

Aki átélte valaha a munkanélküliség érzését, főleg ha előtte hosszú éveken keresztül ugyanabban a pozícióban volt, és még szerette is a hivatását, talán tudja, milyen érzés belenézni a tükörbe, és nem tudni, hogy kik is vagyunk most valójában. Nincs már beosztásunk, nincsenek meg a kollegák, de legfőképp nincs már meg a munkánk során elért sikerek okozta eufória.

Az emberek többsége ugyanis önmagát a foglalkozásával, eredményeivel, szakmai sikereivel, beosztásával azonosítja. Számukra az állásuk elvesztése egyből pánikot okoz, nem csak a megélhetés biztosítása miatt, de önazonosságuk elveszítése miatt is.

Olyan ez, mintha valaki egyetlen részvénybe fektetné minden vagyonát, ami nem más, mint a munka, és minden gondolata akörül forog, hogy mi lesz, ha ezt elbukja. Persze nem arról van szó, hogy a munkák miatt aggódni beteges dolog, hiszen a pénztelenség nem fenntartható állapot, azonban egészséges egyensúlyt kell fenntartani "önazonosságunk" terén, meg kell találni azokat az értékeket, amik a mindennapjainkat olyanná teszik, amilyen. És ez bizony nem csak a munka.

Pszichológusok, és más mentális egészséggel foglalkozó szakemberek világszerte arról számolnak be, hogy egyre többen keresik fel őket olyan emberek, akiknek gazdasági válság okozta szorongásaik vannak, nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, ha véletlenül elveszítik a munkájukat. Mintha az életük értelmét vesztené.

A szakmai siker ugyanis egyfajta drog, ami függőséget okoz, és csakúgy, mint más élvezeti szereknél, ennél is egyre növelni kell a dózist, hogy még eufórikus állapotba tudjunk jutni tőle.

Több szakember is erre a következtetésre jutott. A kognitív viselkedésterápia, amely a ma már elismerten az egyik legfontosabb pszichológiai kezelési forma pszichológiai problémák, mint például szorongásos esetek kezelésében, tulajdonképpen úgy próbál meg segíteni az embereknek, hogy azonosítsák a stresszkeltő helyzeteket, és hogy megváltoztassák azokat a módszereket, amelyekkel megküzdenek ezekkel a helyzetekkel. Sokaknál például az események és történések torzult, félreértelmezett jelentést nyernek, így például egy munka elveszítését is már saját értéktelenségük bizonyítékaként értelmeznek.

Fel kell tudni azonban ismerni azokat az értékeket, amik akkor is megmaradnak bennünk, ha a korábban napi 8-10 órában végzett elfoglaltságunk megszűnik létezni. Sok pszichológus azt javasolja ilyenkor, hogy idézzük fel azokat az időket, mikor kisebb életszínvonalon éltünk még, például az egyetemi éveket, mikor jóval kevesebb pénzből is boldogan éltünk. Ha olyan kollegák vesznek körül, akik szerint a siker egyetlen mérhető jele az év végi bónusz, igyekezzünk szélesíteni ismeretségi körünkön.

Tudatosítsuk magunkban azokat az értékeket, amiket egy állás elveszítésével még mindig magunkénak tudhatunk, legyen az erkölcsi érték, tisztesség, őszinteség, nagylelkűség, akármi. Töltsünk minél több időt családunkkal, és igyekezzünk kapcsolatainkban olyan értékeket találni, amire büszkék lehetünk.