15 °C Budapest

Sikerhajhász emberek: mind pszichológusra szorulnak?

2009. február 15. 10:00

Az emberben időről időre felmerül a kérdés, hogy mi adja egyáltalán az élete értelmét, aztán persze a legtöbben elhessegetik a gondolatot néhány közhelyes, magunknak is kényelmes gondolattal, hogy hát a munka, és a család. Persze ha elveszítjük az előbbit, gyakran az identitásunk is velevész.

Aki átélte valaha a munkanélküliség érzését, főleg ha előtte hosszú éveken keresztül ugyanabban a pozícióban volt, és még szerette is a hivatását, talán tudja, milyen érzés belenézni a tükörbe, és nem tudni, hogy kik is vagyunk most valójában. Nincs már beosztásunk, nincsenek meg a kollegák, de legfőképp nincs már meg a munkánk során elért sikerek okozta eufória.

Az emberek többsége ugyanis önmagát a foglalkozásával, eredményeivel, szakmai sikereivel, beosztásával azonosítja. Számukra az állásuk elvesztése egyből pánikot okoz, nem csak a megélhetés biztosítása miatt, de önazonosságuk elveszítése miatt is.

Olyan ez, mintha valaki egyetlen részvénybe fektetné minden vagyonát, ami nem más, mint a munka, és minden gondolata akörül forog, hogy mi lesz, ha ezt elbukja. Persze nem arról van szó, hogy a munkák miatt aggódni beteges dolog, hiszen a pénztelenség nem fenntartható állapot, azonban egészséges egyensúlyt kell fenntartani "önazonosságunk" terén, meg kell találni azokat az értékeket, amik a mindennapjainkat olyanná teszik, amilyen. És ez bizony nem csak a munka.

Pszichológusok, és más mentális egészséggel foglalkozó szakemberek világszerte arról számolnak be, hogy egyre többen keresik fel őket olyan emberek, akiknek gazdasági válság okozta szorongásaik vannak, nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, ha véletlenül elveszítik a munkájukat. Mintha az életük értelmét vesztené.

A szakmai siker ugyanis egyfajta drog, ami függőséget okoz, és csakúgy, mint más élvezeti szereknél, ennél is egyre növelni kell a dózist, hogy még eufórikus állapotba tudjunk jutni tőle.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Több szakember is erre a következtetésre jutott. A kognitív viselkedésterápia, amely a ma már elismerten az egyik legfontosabb pszichológiai kezelési forma pszichológiai problémák, mint például szorongásos esetek kezelésében, tulajdonképpen úgy próbál meg segíteni az embereknek, hogy azonosítsák a stresszkeltő helyzeteket, és hogy megváltoztassák azokat a módszereket, amelyekkel megküzdenek ezekkel a helyzetekkel. Sokaknál például az események és történések torzult, félreértelmezett jelentést nyernek, így például egy munka elveszítését is már saját értéktelenségük bizonyítékaként értelmeznek.

Fel kell tudni azonban ismerni azokat az értékeket, amik akkor is megmaradnak bennünk, ha a korábban napi 8-10 órában végzett elfoglaltságunk megszűnik létezni. Sok pszichológus azt javasolja ilyenkor, hogy idézzük fel azokat az időket, mikor kisebb életszínvonalon éltünk még, például az egyetemi éveket, mikor jóval kevesebb pénzből is boldogan éltünk. Ha olyan kollegák vesznek körül, akik szerint a siker egyetlen mérhető jele az év végi bónusz, igyekezzünk szélesíteni ismeretségi körünkön.

Tudatosítsuk magunkban azokat az értékeket, amiket egy állás elveszítésével még mindig magunkénak tudhatunk, legyen az erkölcsi érték, tisztesség, őszinteség, nagylelkűség, akármi. Töltsünk minél több időt családunkkal, és igyekezzünk kapcsolatainkban olyan értékeket találni, amire büszkék lehetünk.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm