9 °C Budapest

A mozikban még nincs válság!

Pénzcentrum
2009. szeptember 17. 09:17

Felülmúlta az előzetes várakozásokat a háromdimenziós filmek sikere, nem csoda, hogy az üzemeltetők növelni szeretnék 3D-s termeik számát - írja a Világgazdaság.

A most kezdődő Moziünnepen nem csak a nézők, de az üzemeltetők is ünnepelhetnek, hiszen eddig úgy fest, a válság nem tántorítja el az embereket a mozitermektől, a filmszínházak látogatottsága ugyanis meghaladja a tavalyit.

A 3D-s filmek sikere még a várakozásoknál is nagyobb, az új alkotások teljes nézőszámból való részesedése év végéig elérheti a 10 százalékot is - véli Lovász Andrea, a Palace Cinemas magyarországi hálózatának vezetője.

Ezekből a filmekből több okból is nagyobbat profitálnak az üzemeltetők: egyrészt a közel 20 százalékkal magasabb jegyár miatt, másrészt sokan a "normál" film megtekintése után háromdimenziós változatban is kíváncsiak még a filmre.

Idén nyár elején a mozik forgalma 15-20 százalékkal felülmúlta a tavalyit, köszönhetően a változékony időnek, és az igen erős felhozatalnak, augusztusban viszont már fordult a kocka - mondja Lovász. Szerinte a válság is csak most kezd begyűrűzni a mozipiacra, amit az is mutat, hogy mind többen fizetnek kultúrautalvánnyal a jegyekért.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Novembertől ismét jelentős forgalomnövekedést remélnek a Cinema Citynél, köszönhetően az őszi-téli szezon várható kasszasikereinek.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?