A Tesco egy televíziós kampányban ment neki nagy ellenfelének, az Asdának, ám hamar kiderült, hogy állítása nem teljesen valós tényeken alapszik.
Nagy-Britanniában - ahol nem tilos az összehasonlító reklám - a Tesco egy tévéreklámja azt állította, hogy 1,2 millió véletlenszerűen összeállított vásárlói kosara olcsóbb, mint az Asdáé, míg a rivális csak 645 ezer kosárról állíthatja ugyanezt.
Csakhogy a reklámfelügyelet hamar letiltotta a képernyőről az említett műalkotást, mikor kiderült, hogy az említett 1,2 millió kosár helyett mindössze 218 455-öt vizsgált meg az áruházlánc. Ráadásul azt sem tudták bizonyítani, hogy a kosarakban valóban pontosan ugyanolyan termékek voltak megtalálhatóak mindkét üzlet esetében.
Sőt, felmerült a gyanúja annak is, hogy a Tesco saját, akciós termékeit hasonlította össze az Asda "szokásos" áron árusított termékeivel. Bár a Tesco állítása szerint szigorú szabályok szerint jártak el az összehasonlításkor és a kosaraik tartalma reprezentatív volt, a reklámfelügyelet szerint az áruházlánc felrúgta a fogyasztvédelem szabályait, ezért letiltották a reklámot.
Mindeközben az Aldi is támadja a Tescot, mivel szerinte hamis az áruházlánc azon állítása, mely szerint ők lennének Nagy-Britannia legnagyobb leárazói. A Tesco szerint ugyan az állításnak igenis van alapja, a reklámfelügyelet szerint ezt a mondatot sokféleképpen lehet értelmezni, ezért nem állja meg teljességében a helyét.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)