Sok százmillió forinttal tartozik beszállítóinak az MTV. Saját forrásaiból az új székházba való átköltözést sem tudná fizetni az intézmény, ezért 2,4 milliárd forint hitelt venne fel.
A hitelfelvétel előfeltétele a tavalyi lezárt mérleg és az elfogadott idei üzleti terv - jelenleg egyikkel sem rendelkezik az MTV. Bár a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium pártjelöltekből álló elnökségében április 15-én elfogadták a menedzsment által előterjesztett éves beszámolót és az idei üzleti tervet, a civil tagokkal kiegészült nagykuratóriumban egyik sem ment át. Czeglédi László elnök szerint az idei tervet a bizonytalan bevételek és a túlzott kiadások miatt nem tartották jónak azok, akik tartózkodtak vagy nemmel szavaztak, ugyanakkor az átdolgozásra nem érkezett javaslat. Többen hivatkoztak arra is: túl nagy létszámmal dolgozik, ehhez képest túl sok külső produkciót vásárol a cég.
A politikusok most először nem segítik, hanem inkább "szorongatják" az intézményt. A parlament szakbizottsága nem fogadta el a televízió most elé került, 2006-os beszámolóját. Eleve kifogásolták, hogy a három évvel ezelőtti beszámoló most jutott csak el a parlamenthez, emellett a televízió "belső aránytalanságait" sem tudják tovább tolerálni. Kormányoldal és ellenzék egyaránt bírálja a tartósan magas létszámot (1700 fő), valamint azt, hogy a köztévé a költségvetésének töredékét fordítja műsorkészítésre. Szabó László fideszes kurátor tarthatatlannak nevezte, hogy a műsorpercek kétharmadát külső gyártók készítik.
Nekik viszont egyre nagyobb öszszegekkel tartozik a tévé. A nevük elhallgatását kérő cégek szerint a köztévénél az idén kezdődtek a problémák, az előző három évben óramű- pontossággal érkeztek a pénzek. Az MTV ügyvezető alelnöke, Medveczky Balázs azzal tért ki a tartozás tényét és nagyságát firtató kérdés elől, hogy cége nem a sajtón keresztül, hanem tárgyalások útján, üzleti kapcsolatait építve próbálja rendezni a likviditási problémáit.
Szakpolitikusok a Népszabadságnak nyilatkozva úgy becsülték, a költségvetésén túl mintegy négymilliárd forint azonnali többletforrásra lenne szüksége a köztelevíziónak ahhoz, hogy minden pénzügyi kötelezettségének eleget tehessen az idén. A központi költségvetésben állítólag létezik egy csaknem kilencmilliárdos "vésztartalék" a televízió számára, kérdés, milyen helyzetben engedi azt lehívni a kormány, illetve, hogy a költségvetési megszorítások nem hoznak-e újabb forráselvonást az MTV-től.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)