Hétfőn kezdetét veszti az érettségi időszak, a diákok a magyar írásbeli vizsgákkal kezdenek. Az emelt szinten vizsgázók száma annak ellenére csökken, hogy az egyetemek és főiskolák rektorai a sikeres felvételihez az adott szakhoz kötődő tárgyakban az emelt szintű próbatétel kötelezővé tételét sürgetik.
2008-hoz képest háromezerrel csökken az emelt szintű vizsgák száma, miközben többen érettségiznek, mint tavaly. A létszám emelkedésének oka, hogy most végez az első évfolyam, amely csak nulladik év nyelvi előkészítője után kezdte el négyéves középiskolai tanulmányait. Az emelt szintű vizsgák számának csökkenése arra utal, hogy a diákok az idén is úgy gondolják, nem kell a nehezebb számonkérést választaniuk ahhoz, hogy bejussanak a felsőoktatásba.
A négy évvel ezelőtti botrány után - amikor már a vizsganapot megelőzően az interneten elérhetők voltak a másnap kihirdetett tételek -, rendkívül megszigorították a feladatlapok elkészítésének folyamatát és iskolákba juttatását. Az Oktatási Hivatal olyan rendszert dolgozott ki, amely lehetetlenné teszi, hogy idő előtt észrevétlenül bárki megismerhesse a feladatokat. Több egyforma nehézségű feladatsor közül sorsolással döntik el, hogy melyiket küldik el a nyomdába, sokszorosítják, majd kiszállítják a jegyzőkhöz.
A vizsgalapok nyomtatása idején a nyomdai alkalmazottak munkáját videó-rendszerrel és biztonsági őrökkel is felügyelik. A munkások ruházatát is átvizsgálhatják a felügyelők, az elkészült dokumentumokat a kiszállításig fegyveres őrök védik. Szakértők szerint az óvintézkedések nem növelik jelentősen, csak néhány millió forinttal a költségeket.
Az oktatási miniszter elmondta, hogy az érettségi lebonyolítására 1,15 milliárd forintot különítettek el. Egy korábbi döntés értelmében 107 millió forintot vontak el a területtől, de ez nem érinti az érettségi biztonságos megszervezését.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vizsgák, számok, szintek
137500 érettségiző diák, országszerte 1178 vizsgahelyen 494773 vizsgát tesz május 4. és június 26. között. A vizsgák közül 24997 emelt, 469776 középszintű lesz. A diákok hét vizsgatípus közül választhattak: rendes, előre hozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, javító. A vizsgázók közül várhatóan 89 ezren kapnak majd érettségi bizonyítványt. Információink szerint egy vizsga lebonyolításának teljes költsége 12-15 ezer forint között van. A vizsgatárgyak száma középszinten 191, emelt szinten 87 lesz. Holland és eszperantó nyelvből csak egy-egy tanuló jelentkezett emelt szintű érettségire, míg magyar nyelv és irodalomból 1440.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






