Minden házaspár tudja jól, hogy egymásra figyelni, csak egymással foglalkozni mennyivel nehezebb, ha megszületik az első gyerek. Kutatók most számokkal is alátámasztották az elméletet. Egy nyolc éven át tartó kísérletsorozat során a párok 90 százaléka tapasztalta, hogy a szülés után a házasságuk nem olyan kielégítő, mint korábban volt.
Persze egyes párok gyermek nélkül is a házassági élet minőségének romlásáról panaszkodtak, azonban a gyermekáldás a felmérés szerint ebből a szempontból inkább átok volt, hiszen felgyorsította az elidegenedés folyamatát.
Korábban, 2006-ban egy ettől független kutatás már kimutatta, hogy a szülők gyakran lehangoltabbak, mint a gyermektelen házaspárok. Az akkori eredmények szerint a probléma részben a modernitással függ össze, hiszen a szülők kevesebb segítséget kapnak manapság az idősebb generációktól, mint korábban.
Meglepetésre azok a párok, akik korábban már együtt éltek, nehezebben élték meg a gyermekáldást, mint azok, akik csak a házasság után költöztek össze. Az elvált vagy csonka családból származó párok szintén nehezebben viselték az új jövevényt.
Természetesen vannak családok, akiknek házassága csak erősebbé vált a gyermek(ek) születése után. Ők viszont egyrészt hosszabb házasságra számíthatnak, másrészt viszont az átlag feletti jövedelemmel rendelkeztek.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







