Lehet, hogy a gazdasági világválság nyomán újraértelmeződik az összetartó család fogalma, de lehet, hogy egyszerűen csak újabb nehézséget gördít az élet a pénzügyi felfordulásba amúgy is belefáradt, nyűgös családok életébe. Sokan ugyanis hiába szeretnének válni, nem engedhetik meg maguknak a kemény gazdasági helyzet közepette.
A legutóbbi felmérések szerint a válni szándékozó párok fele a jelenlegi gazdasági helyzetben egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy elváljon. A válás és a két új otthon megteremtésének költségei túl magasak, nem is szólva azok fenntartásáról. Az egyszeri kiadásokon túl ugyanis minden rezsi duplázódik, amit az addigi összes jövedelemből kellene fenntartania a pár két tagjának. Ez pedig elgondolkoztatja őket, hogyan lehetne túlélni a kialakult feszült helyzetet.
A nehézségek furcsa helyzeteket szülnek. Egyes párok csak külön hálószobába költöznek, de továbbra is együtt élnek, kívülről nézve mintha mi sem történt volna. Akik annyira sem állják már egymást, hogy együtt reggelizzenek, azok "felváltva" élnek ugyanabban a lakásban, felosztva a gyermekneveléssel járó kötelességeket, így aztán valóban alig kell találkozniuk.
Akik a szétköltözés mellett döntenek, azok sem dobnak el mindent felelőtlenül. A közös házat például nem muszáj eladni rögtön, elég akkor, ha a gyerekek kollégiumba költöznek. Akkor pedig az a fél, aki nem lakik a házban, a részesedést kamatos kamattal növelve kapja vissza.
De persze mindig vannak olyanok, akik minden mindegy alapon elválnak, megkockáztatva a teljes anyagi összeomlást. Főleg olyanok, akik már minden egyéb lehetőséget megpróbáltak a beleértve a részleges különköltözést és a házassági tanácsadót is.
A Chicago környéki Cook megye polgári bírósága szerint a 2008. év első kilenc hónapjában 5 százalékkal volt alacsonyabb a válások száma, mint egy évvel korábban. Az amerikai válóperes ügyvédek kamarájának felmérése szerint pedig a tagok 37 százaléka érezte úgy, hogy csökken a válóperes ügyeinek száma, s mindössze 19 százalék számolt be emelkedésről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A jelenség egyébként nem újkeletű, hiszen a nehéz helyzetekben az emberek általában túlélésre játszanak, s a legtöbben félnek beleugrani valamibe, aminek az anyagi vonzata és rizikófaktora meglehetősen nagy. Inkább igyekeznek a fogukat összeszorítva túlélni a keméy időket, s a nagy döntéseket későbbre halasztani. A kérdés csak az, hogy a pénzügyi válság miatt amúgy is feszültebb családtagok újra megtalálják-e egymás oldalán a békét és nyugalmat, vagy csak levezetik a másikon a feszültséget a családi ház mindent eltakaró falai között...
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







