8 °C Budapest

Szakítópróba: a válság jobban összeköti a házaspárokat?

2009. február 23. 11:00 2 perc

Bizony a nehéz gazdasági, és anyagi körülmények még a legbiztosabb alapokon nyugvó házasságokat is képesek tönkretenni, így aztán nem lenne meglepő, ha idén megnövekedne a válások száma. Tengerentúli családjogi ügyvédek azonban épp ennek ellenkezőjéről számolnak be.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a házaspárok a nehéz körülmények miatt jobban összecsiszolódnak, mindössze azzal magyarázható a kevesebb válás, hogy az emberek kivárnak, hiszen a közös ingatlan eladhatatlansága folytán úgy sem tudnának különköltözni.

Marad tehát a közös háztartás, és a várakozás, hátha egyszer jobban felpörög az ingatlanpiac, és új életet tudnak kezdeni, külön lakásban. Palm Beachen például az elmúlt három évben 12 százalékkal csökkent a válások száma, azonban rengeteg elvált szülő fordul bírósághoz, hogy kibújót találjon a tartásdíj alól, a nehéz anyagi körülményekre hivatkozva.

A válóperes ügyvédek többsége arról számol be, hogy még a viszonylag tehetősebbnek mondható házaspárok is kétszer meggondolják, hogy most kerítsenek-e sort a válásra, hiszen a közös vagyon felszámolása most meglehetősen nehézkes. Az is igaz ugyanakkor, hogy a gazdagok számára mégis jó időzítés lehet most válni, hiszen az, ingatlan, illetve részvényárak zuhanása miatt jóval kevesebbet kell az exnek fizetni, mint szárnyaló piacok idején.

A szegényebbek számára persze ez kevés vigasz, főleg ha az eladott ház árából még egy kis lakásra se futja most, és akkor még a válás költségeiről, az ügyvédi díjakról nem is esett szó. Ráadásul az ügyvédek, látva a pangó ingatlanpiacot, illetve az egyre szigorúbb hitelfeltételeket, inkább előre kérik a fizetésüket, nem úgy mint korábban.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?