-3 °C Budapest

Tesco: egyre több áruházban vásárolhatjuk le a flakonok árát

2009. április 7. 12:30

Januárban 37 üzletében vezette be a Tesco a használt PET palackok és alu-dobozok visszaváltásának rendszerét, amit most 13 újabb áruházra kiterjesztenek. A rendszer lényege, hogy a környezettudatos vásárlók öt használt PET palackért 5 forintot, illetve 5 alumínium dobozért 10 Ft-ot kapnak levásárolható blokk formájában.

Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter avatta fel januárban azt a hulladék-visszagyűjtési rendszert, melynek keretében a Tesco-Global Áruházak Zrt. visszavásárolja a szelektíven gyűjtött PET palackokat és alumínium italos dobozokat. Akkor az áruházlánc 37 üzletében került bevezetésre a rendszer, melyet mostantól újabb 13áruházban elérhetővé tettek.

A vásárlók ezentúl a Megaparkban, az Arénában és a Svedexben található, az érdi, a Bécsi úti, a Budafoki úti, a hatvani, az orosházi, a kiskunfélegyházi, a kecskeméti, a várpalotai, a gyulai, valamint a Miskolc-Avasi Tesco áruházakban is visszaválthatják a PET palackokat és alu-dobozokat, melyek korábban többnyire a szemétbe kerültek.

A Tesco felelősséget érez a környezet megóvásáért, éppen ezért igyekszik minél több áruházáéban felkínálni a hulladékok visszaváltásának lehetőségét. Az egyébiránt értékes nyersanyagként szolgáló palackok és dobozok újrafeldolgozása ugyanis hatalmas mennyiségű, nem lebomló szeméttől kíméli meg környezetünket.

A Tesco szolgáltatása nem csupán a szelektív gyűjtésre ösztönzi a vásárlókat, hanem anyagilag is jól járnak azok, akik visszaviszik az érintett hulladékot. Öt PET palackért 5 forintot, öt alu-dobozért pedig 10 Ft-ot ír jóvá az áruházlánc egy blokkon, melyet a Tesco áruházaiban lehet levásárolni.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"A Tesco felelős szomszédként mindent elkövet azért, hogy ne csak áruházaiban biztosítsa a fenntartható működést, hanem a környezetében élők számára is példát mutasson. Bízunk benne, hogy egyre több vásárlónk számára válik természetessé az, hogy szelektíven gyűjti otthon a hulladékot" - mondta Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?