Ha hajszállal is, de elvesztette a bizalmi szavazást Csehország kormánya kedden a parlamentben, pedig az ország tölti be jelenleg az EU soros elnöki tisztét.
A bizalmatlansági indítványt 101 képviselő fogadta el a 200-ból, vagyis éppen csak meglett a minimális többség. Az ellenzéki képviselők mellett négy kormánypárti képviselő is megszavazta az indítványt, így lett meg a többség.
A bizalmatlansági indítvány elfogadása egyet jelent a kormány lemondásával, azonban a cseh alkotmány nem rögzíti pontosan, mikor is kell új választásokat tartani. Az ügy már csak azért is rendkívül kínos, mert Csehország tölti be az Unió elnöki tisztét az idei év első felében, vagyis június 30-ig. Mivel a cseh alkotmány szerint a kormány ügyvivő szerepben a helyén marad az új választásokig, az Unió az szeretné elérni, hogy ne legyenek új választások addig, amíg Csehország tölti be az elnöki tisztet.
Az eset nem egyedülálló az EU történetében. 1996-ban Olaszország, 1993-ban pedig Dánia kormánya bukott meg, miközben az ország töltötte be az elnökségi tisztet.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







