7 °C Budapest

Két éven belül már 3D-ben nézhetünk tévét!

2009. március 20. 16:59 2 perc

Ha a nagy európai műsorszolgáltatók a kezdeményezés mögé állnak, akár már két éven belül megjelenhetnek az első három dimenziós televízióadások.

Technológiailag egy-két éven belül lehetővé válik a három dimenziós televíziózás, az igazi nagy áttöréshez azonban arra lenne szükség, hogy valamely tévétársaság felkarolja az ötletet - mondta Olivier Millies-Lacroix, az Eutelsat kereskedelmi igazgatója a SatExpo konferencián Rómában. "Úgy hiszem, a nézők részéről megvan az érdeklődés, ám a terméket a műsorszolgáltatóknak és a fizetős TV-társaságoknak kell majd kialakítaniuk" - tette hozzá.

Bár a három dimenziós mozifilmek régóta elkápráztatják a nézőket, a technológiát nem is olyan egyszerű átültetni az otthoni képernyőre. Ahhoz, hogy folyamatos 3D-s tévéadást produkáljunk, teljesen új gyártási folyamatokra van szükség, ráadásul a 3D-s videojelek gyártása továbbítása és megjelenítése egyelőre tele van technológiai buktatókkal.

Jó néhány brit tévétársaság már aktívan foglalkozik a három dimenziós adás technológiájával, köztük a BBC és a BSkyB is, a megvalósításig azonban még mind technológiai, mind kereskedelmi fejlesztésekre szükség lesz.

A BSkyB kutató-fejlesztő részlege folyamatosan fejleszti a terméket, melyet akár a standard Sky+ HD digitális boxszal is fogható lesz. A műsorok készítéséhez egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő kamera, de a szolgáltató már karácsonykor bemutatta, mire képes, amikor a Gladiátorok showműsor aktuális adását leközvetítette 3D-ben, sőt a 3D-ben rögzítettek egy sor rögbi- és futballmeccset is, melyek összefoglalóit szintén három dimenzióban adták le.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 17:29