Kuba alapvetően bővítené az ország internethálózatát, ennek azonban gazdasági és sávszélességi akadályai vannak.
A helyzet valószínűleg akkor javul majd, amikor jövőre lefektetik azt a 930 mérföld hosszú optikai kábelt, melyen keresztül Kuba villámgyorsan cserélhet majd adatokat a világ maradékával - jelentette be Ramiro Valdes kommunikációs miniszter egy havanai számítógépes vásáron.
A kormányzatnak alapvetően nincs semmi problémája az internet széles körben való elterjesztésével, ennek inkább gazdasági és technológiai okai vannak. Kuba - szokás szerint - az Egyesült Államokat vádolja fejletlen technológiája miatt, a 47 éve fennálló kereskedelmi embargó miatt megtiltották számára, hogy a Floridát Mexikóval összekötő gerinchálózathoz kapcsolódjék. Emiatt aztán Kuba kénytelen a sokkal költségesebb és lassabb műholdas internetezést választani.
Nem is hálózta be Kubát túlzott az internet, az ENSZ felmérése szerint a lakosság alig 2,1 százaléka fér hozzá a webhez, ők is inkább a kormányzati irodákból, minisztériumokból. Múlt héten Boris Moreno alelnök arról nyilatkozott, miszerint alapvetően nincsenek politikai aggályok az internet széleskörű elterjedése miatt, ugyanakkor azért határok közé szorítják a barangolás lehetőségeit. Vagyis - a világ sok más országához hasonlóan - nem lesznek elérhetőek azok az oldalak, melyek terrorizmusra buzdítanak, vagy felbátorítják a fennálló államhatalom ellen lázadókat.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







