Nem mindennapi versenytársa akadt a Tesconak: egy norfolki, alig három főt alkalmazó kisüzlet minden nap leellenőrzi az áruházlánc árait és ahol tud, alávág árképzésben az óriásnak.
A Yaxham Waters Farm Shop tulajdonosa így szeretné bebizonyítani, hogy egyáltalán nem igaz a tétel, mely szerint a kisboltok nem versenyképesek az nagy áruházláncokkal. Pablo Dimoglou ugyan szűkebb haszonkulccsal dolgozik, mint korábban, de állítása szerint ezért bőven kárpótolja őt, hogy a karácsonyi szezonban megháromszorozódott a bolt forgalma.
Egyes termékek akár 50 százalékkal is olcsóbban kaphatóak, mint a nagyáruházban. A brokkoli kilója például 1,20 fontba kerül, míg az alig három mérföldre lévő Tescoban 1,68 fontért kínálják ugyanazt. Az uborka 1,00 forint helyett alig 69 penny, a citrom darabja 15 pennyért pedig pont a Tesco-s ár fele.
Mr Dimoglou, aki korábban ingatlanfejlesztésből tartotta fenn magát és családját, augusztusban nyitotta meg boltját Derehamben. Azonban hamar rájött, hogy az emberek nem szívesen járnak hozzá, mivel túl mélyen rögzült bennük a gondolat, hogy a szupermarketek olcsóbbak a város szívében fekvő kis boltoknál. Ekkor támadt az ötlete, hogy a Tesco áraihoz fogja mérni a sajátjait, sőt szórólapokon mindjárt közzé is teszi ezeket. Az alig 2 500 szórólapnak elképesztő hatása volt, a vevők tényleg meglepődtek, mennyivel olcsóbb minden annál, mint amire számítottak. A növekvő vevősereg mellett pedig a tulajdonos tovább tudta csökkenteni az árakat úgy, hogy a haszon is megmaradjon.
A Small Farms Association üdvözölte a kezdeményezést, és reményét fejezte ki, hogy a vállalkozás sok másik kereskedőt is megihlet majd, hogy hasonló üzletpolitikát folytasson. A Tesco viszont hűvös eleganciával reagálta le a pöttöm versenytársat. A sajtószóvivő örömét fejezte ki az egészséges versenykörnyezet miatt a környéken, melynek - mint mondta - az igazi nyertesei a vásárlók lesznek.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






