-2 °C Budapest

Nehéz időszak elé néz a magyar könyvpiac

Pénzcentrum
2008. december 11. 10:00

Nehéz évek várnak a könyvpiacra, melyet jövőre ér el a válság, amelynek nyomán jelentős átrendeződés várható - nyilatkozta Kolosi Tamás, a Líra Könyv Zrt. vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak.

A borús jövőkép ellenére a tavalyi évhez képest 15 %-kal 9,5 milliárd forintra nőtt a forgalom az igazgató lapnak tett beszámolója szerint. A teljesítmény fokozódása elsősorban a kiskereskedelmi hálózat bővítésének tudható be, mivel a régebben működő üzletek forgalma évek óta stagnál.

A könyvpiac stagnálása nem a válságnak tudható be, ugyanis az elmúlt három évben egyaránt 70 milliárd forint körül alakult a szektor teljesítménye. A negatív világgazdasági hatások várhatóan 2009-től éreztetik majd a hatásukat Magyarországon, mindehhez jön a hazai könyvpiac sajátossága, melyre nagymértékű túltermelés jellemző.

Ez a fogalomba kerülő könyvek nagy száma mellett a boltok alapterületében is megnyilvánul, mely az elmúlt öt évben megduplázódott. A túltermelés miatt a piac átrendeződésre lehet számítani, a jellegtelen könyvesboltok megszűnhetnek, ugyanakkor bővülhet az online értékesítés.

A kiadók szerint még mindig megfizethető karácsonyi ajándéknak számítanak a könyvek. A téli vásár kiemelt időszaknak számít, a kiadóknak az év végi hajrában folyik be az éves árbevételük 30 %-a. Az év végi ünnepi akciók keretében egyes kiadványokhoz 30-50 %-os kedvezménnyel lehet hozzájutni.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 10:32