Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) legfrissebb jelentése szerint minden korábbinál magasabb a felsőfokú képzésben résztvevő diákok aránya. Amíg 1995-ben még csak az érettségizettek 37 %-a tanult tovább a 30 tagországban, addig 2006-ra 56 %-ra nőtt ez a szám. A munkavállalók körében hazánkban profitálnak a legjobban a diplomások, ugyanakkor Dániában és Új-Zélandon csak 15-25 %-os bértöbbletet jelent a felsőfokú végzettség.
A diákok számának emelkedésével egyenesen arányosan nő a képzésre fordított állami kiadások mértéke is, ezt több helyen csak a tandíjak emelésével tudják pótolni. A minőségi követelményeket több államban is csak az oktatás finanszírozására szánt összegek emelésével tudják fenntartani.
Egyes országokban csökkentek az egy diákra eső képzési költségek, de például Belgiumban, Németországban és Írországban ellenkező tendenciát tapasztaltak. Az országok a diákok magasabb száma mellett a vállalatok követelményrendszerének emelkedésével is szembesültek. Korábban egyes pozíciókat középfokú végzettségűek is betölthettek, mára azonban ez jelentősen megváltozott.
A jól képzett fiatalok iránt egyre nő a kereslet a munkaerőpiacon, ennek és a várható magasabb jövedelmeknek megfelelően évről-évre emelkedik a főiskolákra és egyetemekre jelentkezők aránya. A pénz előteremtése a színvonal tartása mellett azért is fontos, mert az elemzés szerint az oktatás az egyik legjobban megtérülő befektetés.

Minden tagországban magasabb jövedelmet jelent a felsőfokú végzettség, de amíg például hazánkban akár kétszeres bérkülönbségek is lehetnek, addig Dániában és Új-Zélandon csak 15-25 %-kal keresnek többet a diplomások, mint az érettségizett munkavállalók.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ausztráliában, Japánban és az Egyesült Államokban körülbelül a diákok fele finanszírozza a tanulmányai, Dél-Koreában ez az arány 75 %-os. Jelenleg 2,9 millió diák tanul külföldön, Ausztráliában minden ötödik, Új-Zélandon minden negyedik diák külföldi állampolgár.
A tagországok többségében megfigyelhető, hogy a fiatalabb generáció magasabban képzett, mint az idősebb korosztály. Dél-Koreában a 25-34 év között korosztály 97 %-a rendelkezik legalább középfokú végzettséggel, az 55-64 éveseknek viszont csak a 37 %-a. Az íreknél 82 % áll szemben 41 %-kal, ugyanakkor a tengerentúlon mindkét korosztályban 87 % minimum érettségizett.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







