22 °C Budapest

Kartellezett a SAP és a Synergon: fejenként 14,6 milliójuk bánja!

Pénzcentrum
2008. július 22. 12:41

Kartellezett a SAP és a Synergon - hagyta helyben a Fővárosi Bíróság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006-ban hozott döntését. A két cégnek akkor 14,6-14,6 millió forint bírságot kellett ezért fizetnie.

A Paksi Atomerőmű Rt. 2004. április 27-én egyfordulós meghívásos versenyeztetési eljárást hirdetett "a produktív üzemben működő SAP R/3 rendszer bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására informatikai projektben tanácsadói és projektvezetői feladatok elvégzésére".

A GVH döntése szerint a döntően e-mail formátumú bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a Synergon és az SAP a tender kapcsán olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására. Emiatt a GVH 2006. szeptemberében 14,6-14,6 millió forintos bírságot szabott ki a két vállalkozásra. A döntés ellen a két cég fellebbezett, de az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a keresetüket elutasította.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-97/2006.

Forrás:Gazdasági Versenyhivatal Kommunikációs Csoport

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom