A Vám- és Pénzügyőrség (VP) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) együttműködési megállapodást kötött a pénzügyi szektor működését és az állami bevételek biztosítását veszélyeztető jogsértésekkel, illetve a pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával szembeni hatékony fellépés érdekében. Az erről szóló dokumentumot Dr. Nagy János altábornagy, a VP országos parancsnoka és Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke írta alá a mai napon.
A megállapodás szerint a felek vállalták, hogy haladéktalanul értesítik egymást, ha hatósági eljárásuk során a másik fél hatáskörébe tartozó - a pénzügyi intézményrendszert veszélyeztető - jogszabálysértésről, bűncselekményről szereznek tudomást.
A felek közös szakértő csoportot is létrehoznak az együttműködés tárgyát érintő pénzügyi visszaélések, pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása visszaszorítása és megelőzése érdekében. Célul tűzik ki az e területekre vonatkozó tipikus jogsértésekkel kapcsolatos elemzések, illetve a komplex, az új jelenségekre és jövőbeni kockázatokra, a jellemző bűncselekmények tipológiájára, a hazai és nemzetközi trendekre és a megelőzés módszertanára kiterjedő éves helyzetértékelések megteremtését. A két szervezet közös szakmai konferenciákat, konzultációkat szervez, szakmai képzéseket, tréningeket tart a közös célok megvalósításáért.
A VP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni tevékenység javítása érdekében, a bejelentések feldolgozásához szükséges informatikai háttér kialakítását a PSZÁF anyagi és szakmai támogatásával valósítja meg. A két intézmény együttműködik annak az informatikai infrastruktúrának a kialakításában is, amelynek révén a pénzügyi szolgáltatók elektronikus úton eleget tehetnek bejelentési kötelezettségeiknek.
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







