29 °C Budapest

Küszöbön a kenyérdrágulás: ezt most nem ússzuk meg

Pénzcentrum
2008. június 2. 08:45

Tavaly ugyan kétszer is indokolt lett volna, mégis csak közvetlenül aratás után emeltek árat a sütőipari vállalkozások, akkor 15-19%-kal. Az ő emelésük ugyan nem feltétlenül esik egybe a fogyasztói árak alakulásával, a kereskedők ugyanis eltérő árrésekkel dolgoznak.

A költségeket az idén még mintegy 18%-kal fejelte meg a minimálbér-emelés, valamint az áram, a gáz, a gázolaj és a benzin árának növekedése. Utóbbiak azért érintik érzékenyen a pékeket, mert ők szállítják ki a boltokba az árut - írja a Napi.

A jelenlegi költségeket alapul véve legalább 13-17%-kal magasabb átadási árakra van szükség ahhoz, hogy egyáltalán talpon maradjanak a sütőipari cégek, ennek megfelelően már meg is kezdték a tárgyalásokat, és szeretnének még aratás előtt eredményt elérni.

Kérdés persze, hogy a nagyobb, saját pékséggel rendelkező bevásárlóközpontok és hipermarketek hogyan reagálnak majd az alapanyagok és energiaárak emelkedésére. Részükről egyáltalán nem biztos a nagyobb mértékű áremelés, az egyszerű péksütemények ugyanis eddig is sok üzletben csali termékként funkcionáltak.

NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?