Az egy hónap múlva kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság lázában ég a Magyar Televízió. A köztévé mind a 31 mérkőzést közvetíti, helyszíni élő tudósításokkal jelentkezik, valamint a döntő napján a Híradó is Bécsből jelentkezik majd - írja a Világgazdaság.
A televízió nagy hangsúlyt fektet idén a sportközvetítésekre, az EB után kezdődnek az olimpiai játékok Pekingben. Még ebben a hónapban megkezdi működését a telesport.hu, melyen keresztül elektronikus úton is figyelemmel kísérhetjük majd a sportesemények alakulását.
Megkezdték a hirdetési helyek értékesítését, amelyek iránt óriási az érdeklődés. Az MTV több mint egymilliárd forintért vásárolta meg a két sportesemény tévés és internetes közvetítési jogait. Állami támogatás hiányában az 500-600 millióra becsült reklámbevételek nem fedezik a kiadásokat.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







