11 °C Budapest

Vásárlás az interneten: még mindig nem elég biztonságos?

Pénzcentrum
2008. február 11. 16:00

Az Európai Unió 27 országában 8 emberből 1 kifejezetten kerüli az interneten történő vásárlást, mivel tartanak attól, hogy nem elég biztonságos az e-tranzakció. Az 5. biztonságosabb internetért rendezvénynek köszönhetően az Eurostat számba vette az internettel kapcsolatos aggodalmakat, az interneten folytatott tevékenységeket, illetve a vírusokat is.

Az internetes vásárlásokkal kapcsolatban leginkább Spanyolországban és Franciaországban fogalmaztak meg kifogásokat a felhasználók. A 16 és 74 év közötti korosztály, aki termékeket és szolgáltatásokat szokott rendelni az interneten keresztül 2005-ról 2006-ra 6 százalékkal bővült, 2006-ban már 30 százalék volt.

Az interneten vásárlók legnagyobb arányban Dániában voltak, 2006-ban 55 százalék. Hollandia emellett 2007-re szintén elérte az 55 százalékot, Svédország, és Nagy-Britannia pedig az 53 százalékot. A legalacsonyabb ezzel szemben Bulgáriában és Romániában volt, mindössze 3 százalék, de Litvánia sem ért el magasabb eredményt, itt összesen 6 százalék volt.


2006-ban az internetezők közel 12 százaléka nem rendelt semmilyen terméket és szolgáltatást, mivel tartanak attól, hogy a személyes és hitelkártya adatik nem lennének biztonságban. A leginkább a spanyolok aggódtak emiatt, 27 százalék, de 26 százalékban a finnek, és 20 százalékban a ciprusiak sem rendeltek semmit a neten keresztül.

Az internetbank ezzel szemben viszont egyre népszerűbb, főleg Finnországban, és Észtországban. Azok száma, akik internettel rendelkeznek egyre növekszik, 2006-ban még csak 52 százalék volt, miközben 2007-ben már 57 százalék. Ugyanezen időszak alatt azok száma, akik használják a netbankot 38-ről 44 százalékra emelkedett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A leginkább a finnek szeretik otthonról, számítógépen intézni a bankügyeiket, 84 százalék élt már ezzel a lehetőséggel 2007-ben. Észtországban 83 százalék használta ki az internet nyújtotta előnyt, Hollandiában pedig 77 százalék. A legalacsonyabb szintén Bulgáriában (5 százalék), Romániában (7 százalék), és Görögországban (12 százalék) volt.

Az egyre nagyobb népszerűségnek köszönhetően a vírusok is egyre változatosabb formában jelennek meg, de az adatvesztés is sok problémát okozhat. Ezek ellen a legjobb védekezési módszerek a víruskereső használata, és a biztonsági mentések készítése, ami nagyban lecsökkentheti a modern technika okozta problémákat...

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem