Évente 120-130 ezer autót selejteznek le Magyarországon, ám csak minden másodikat bontják a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően és vonják ki igazoltan a forgalomból. Még mindig van kiskapu, pedig a cél a környezetrombolás és az adócsalás csökkentése volt - írja a Népszabadság.
Szakemberek szerint évente 60-65 ezer autó kerül illegális bontókba vagy kertekbe, erdőkbe. Vélhetően tízezres nagyságrendben vannak "történelmi" hagyatékok országszerte, azaz a tulajdonosok által a "nehezebb időkre" a hátsó kertekbe, sufnikba betárolt elhasznált autók. Napjainkban közel kétszáz regisztrált bontó mellett ezer cég tevékenykedik, és bár ezekről nincs hivatalos nyilvántartás, nagyjából ekkora nagyságrenddel lehet számolni a szolgáltatásokról szóló hirdetések alapján.
Az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságának ellenőrei is olyan cégeket kerestek fel, melyek bár nem szerepeltek a regisztrált hulladékkezelők listáján, újságokban, világhálón mégis ilyen tevékenységből származó bontott alkatrészek forgalmazását hirdették. A rapid ellenőrzési osztály munkatársai százharminc telephelyen kezdeményeztek próbavásárlást, miközben sok esetben árueredetet és a foglalkoztatás körülményeit is vizsgálták. Valamivel több mint száz jogsértéssel kapcsolatban közel ötmillió forint mulasztási bírságot szabtak ki, és több mint tíz esetben üzletbezárásra is sor került. A legtöbb vizsgálat és bírságolás a közép-magyarországi régióban volt, de a többi régióban is sor került régiónként 10-15 vizsgálatra.
A hatósági eljárások ezzel nem fejeződtek be, az e területen tevékenykedők számíthatnak ismételt vizsgálatra, átfogó adóvizsgálatra, amelyek következményei már sokkal súlyosabbak is lehetnek.
Magyarországon évente 120-130 ezer roncsautót kellene bontási-átvételi igazolással feldolgozni, ám törvényesen és a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően ennek felét, 60-65 ezret darabot vonnak ki végleg a forgalomból. Ez nemcsak több ezer tonnányi fémhulladékot, műanyagot és gumit, hanem maró hatású fékfolyadékot, valamint csatornába vagy földbe eresztett háromszáz tonnányi olajat is jelent.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







