A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálat keretében megállapította, hogy a vezetékes telefonszolgáltatók az ellenük lefolytatott versenyfelügyeleti eljárásokban előírt kötelezettségeket teljesítették: valamennyi szolgáltatási területen bevezetésre került a telefon előfizetés nélküli ADSL szolgáltatás.
Az ADSL szolgáltatás a kezdetekben a telefon előfizetésre épülő prémium szolgáltatásként jelent meg. Az ADSL alapját képező előfizetői hurok fenntartásával, működtetésével, karbantartásával kapcsolatos költségeket annak árában a szolgáltatók nem érvényesítették, ezekre ugyanis a vezetékes telefon előfizetési díja biztosította a fedezetet. A versenyfelügyeleti eljárások indítása előtti időszakban minden egyes vezetékes szolgáltatónak voltak olyan díjcsomagjai, amelyek előfizetési díjai alacsonyabbak voltak, mint az előfizetői hurokkal kapcsolatos indokolt költségek. Emiatt az előfizető a két szolgáltatás együttes igénybevételekor olcsóbban juthatott az ADSL szolgáltatáshoz, mintha önmagában ADSL szolgáltatást (ún. csupasz ADSL szolgáltatást) kívánt volna - az előfizetői hurokkal kapcsolatos költségeket is fedező, magasabb ár ellenében - igénybe venni.
A díjkiegyenlítés fokozatos megvalósulása, az előfizetői díjak növekedése, illetve különösen a hurokátengedés költségalapú díjának csökkenése azonban megváltoztatta ezt a helyzetet. A GVH ezért 2006 januárjában versenyfelügyeleti eljárásokat indított az öt volt koncessziós vezetékes telefon szolgáltatást nyújtó vállalkozás (Magyar Telekom, Invitel, Hungarotel, Emitel, Monortel) ellen, annak vizsgálatára, hogy azok visszaélnek-e gazdasági erőfölényükkel, amikoraz ADSL szolgáltatás előfeltételeként a vezetékes telefon hozzáférési szolgáltatás igénybevételét írják elő ügyfeleik számára (Vj-7, 8, 9, 10, 11/2006 sz. eljárások). Ezen eljárásokban, az észlelt versenyprobléma megfelelő orvosolása érdekében, a GVH az eljárás alá vont cégek vállalásain alapuló kötelezettségeket írt elő a telefon előfizetés nélküli ADSL szolgáltatás bevezetésére vonatkozóan.
A GVH a kötelezettségek teljesítését utóvizsgálatokban ellenőrizte. A 2008. január 16-án lezárult utóvizsgálatokban megállapította, hogy az érintett vállalkozások a rájuk kirótt kötelezettségeket megfelelően teljesítették. Legkésőbb 2007 szeptemberéig valamennyi eljárás alá vont ténylegesen lehetővé tette a csupasz ADSL szolgáltatást. A fogyasztók tehát már dönthetnek arról, hogy az ADSL szolgáltatást a vezetékes telefonnal együtt, vagy anélkül veszik igénybe. A váltás lehetősége a hűségkedvezménnyel kínált ADSL szolgáltatások igénybevevőit jellemzően csak az elkötelezettségi idő letelte után illeti meg.
A GVH fel kívánja hívni a fogyasztók figyelmét, hogy a csupasz ADSL szolgáltatás ára a telefon előfizetés mellett igénybevett ADSL áránál magasabb lehet, mivel az előfizetői hurokkal kapcsolatos megfelelő költségeket (amelyekre a kapcsolt ADSL esetében a telefon előfizetési díj biztosít fedezetet) a szolgáltatók a csupasz ADSL szolgáltatás esetén is érvényesíthetik.
A GVH a vizsgált versenyprobléma hatékony rendezése érdekében a jogszabályi keretek között eredményesen együttműködött a Nemzeti Hírközlési Hatósággal (NHH), amely a GVH beavatkozását követően felügyeli a csupasz ADSL szolgáltatások nyújtásának alakulását, különös tekintettel a nagykereskedelmi feltételek meghatározására. A szabályozó hatóság a kérdés szabályozói kezelését ténylegesen meg is kezdte: az NHH Tanácsa a 2007. december 29-én kihirdetett határozatában előírta a nagykereskedelmi csupasz DSL szolgáltatási kötelezettséget az adott piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók számára, függetlenül attól, hogy maguk nyújtanak-e kiskereskedelmi szinten ilyen terméket. Emellett az NHH a nagykereskedelmi csupasz DSL szolgáltatás árát a nem csupasz DSL nagykereskedelmi szolgáltatások - kiskereskedelmi árak alapján meghatározott (ún. retail minus) - áraiból kiindulva szabályozta. Ennek eredményeképpen az internetszolgáltató vállalatok számára is biztosított lesz a lehetőség, hogy a fogyasztóknak, valamennyi vezetékes szolgáltató területén, csupasz ADSL kiskereskedelmi szolgáltatásokat ajánljanak.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása