Interneten is terjeszkedik a Szerencsejáték Zrt.

Pénzcentrum
2007. november 30. 08:30

Új játékokkal bővül a Szerencsejáték Zrt. (Szrt.) kínálata. Az újdonságokra azonban legalább egy évet várniuk kell a fogadóknak - a vállalat ennyi időt adott a pályázati kiírást megnyert Eastron Kereskedelmi és Fejlesztő Ügynökség Kft.-nek, hogy kifejlessze és megteremtse az internetre szánt játékok szoftver- és informatikai hátterét - írja a Népszabadság.

A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Eastron Kft. komoly ellenlábasokat utasított maga mögé. A hazai informatikai ágazatban az Eastron sem ismeretlen: szállított vállalatirányítási rendszert a Paksi Atomerőműnek, és a Pannon ügyfélirányító rendszerének bővítésével is a céget bízták meg. Mindezek mellett a Budapesti Értéktőzsdének és az APEH-nek is végzett informatikai fejlesztéseket.

A győztes által adott árajánlatot Somorai László, az Szrt. marketingigazgatója nem kívánta elárulni. Csupán anynyit jegyzett meg: az Eastron olyan feltételeket kínált, amelyek alapján gyors megtérülésben bízhatnak. Ez a kialakított konstrukció miatt csaknem biztos is. A teljes rendszert és a kiépítés költségeit ugyanis a szállítónak kell finanszíroznia, s még a marketingköltségekbe is beszállnak.

Az elvárások szerint az Eastronnak egy "szerencseszalont", pontosabban annak szoftver- és hardverhátterét kell kialakítania, ahol bukmékeri típusú játékokra nyílik majd lehetőségük a fogadóknak. Emellett totalizatőri játékok alapjait is el kell készíteniük. (Míg az utóbbiban a játékosok befizetései képezik a nyereményalapot, az előbbi esetében egy konkrét eseményre meghatározott nyereményszorzó alapján fix öszszeget fizetnek.)

- A fejlesztésben a Microsoft Magyarország is részt vesz: az amerikai mogul hazai leányvállalata az Eastron alvállalkozójaként szerepel a projektben - tette hozzá Peredi János. Hogy pontosan milyen - például kocka-, kártya- vagy időalapú - játékok jelennek-e meg a játékosok előtt, azt később határozzák meg. A külalakot sem a pályázaton győztes társaságnak kell kidolgoznia, arra egy webdizájner céget szerződtetnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A játékokból remélt éves árbevételről Somorai László igen óvatosan nyilatkozott. Szerinte egymilliárd és húszmilliárd forint között bármennyi lehet, attól függően, változik-e az internetes nyereményekre vonatkozó jogszabályi környezet a következő egy évben, és ha igen, miként.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 25. 20:58
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom