12 °C Budapest

Nem lesz drámai hatása a pénzügyi zavarnak

Pénzcentrum
2007. október 18. 16:00

Szerdán jelent meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Világgazdasági előrejelzése, amely kiemeli, hogy a jelenlegi helyzet alapján az augusztusi hitelpiaci válság hatásai nem lesznek drámaiak.

Növekedés

Az augusztusi összeomlás előtt a világgazdaság erőteljes növekedésnek örvendhetett, 2007 első felében ugyanis 5 százalék felett teljesített. A növekedés mintegy felét három ország adta, Kína 11,5, India valamivel több mint 9 és Oroszország majdnem 8 százalékos növekedéssel.

Emellett a világ gazdasági növekedésének jelentős részéhez a fejlődő, feltörekvő országok járultak hozzá, melyek között alacsony jövedelmű afrikai országokat is találhatunk. Az Amerikai Egyesült Államok alacsony, 2,25 százalékos növekedését sikerült ellensúlyoznia a feltörekvő piacok gyors növekedése.

Az idei év második negyedéve során Japánnal együtt az eurózóna növekedése is lassult. Nagyon fontos kiemelni, hogy az elmúlt hónapok hitelpiaci válsága ellenére az IMF továbbra is úgy gondolja, hogy 2008 során fennmaradhat a világ gazdaságának egészséges ütemű növekedése (és ebben újfent a feltörekvő országoknak van óriási szerepe).


Magyarország

Az előrejelzés alapján Magyarország reálGDP-növekedése idén tovább lassul (2,1%), azonban 2008-ban ez megfordulhat, s elérheti a 2,7 százalékot. A növekedés régiós szinten a legalacsonyabb, ezt azonban javarészt az államháztartási reformoknak lehet betudni. Az infláció tekintetében az IMF szerint 2008-ra 4,5 százalékra mérséklődhet az árak emelkedése hazánkban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kockázatok

Az előrejelzés kiemeli, hogy a jelzáloghitelezők már eddig is szigorítottak kondícióikon, azonban ez tovább folytatódhat, amennyiben továbbra is mélyrepülnek az ingatlanpiaci árak. Az IMF emellett kifejezte aggodalmát az egyes országok magas fizetési mérleg-hiányával kapcsolatosan, illetve az egyes államok magas inflációja miatt.

Ráadásul ez utóbbit csak fűthetik az emelkedő élelmiszer- és üzemanyagárak, a csökkenő tartalékok, az erős külföldi tőkebeáramlás, ami monetáris szigorításhoz vezethet. A világgazdaságban tapasztalható globális egyenlőtlenségek továbbra is aggasztó kockázatot jelenthetnek, azonban mutatkoznak ezek mérséklődésére utaló jelek.

Összegezve azonban a főbb fundamentumok stabilitása révén nem várható, hogy az augusztusi eseményeknek drámai hatása lenne a világ gazdaságára.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 15. csütörtök
Zsófia, Szonja
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem