Jelentősen emelkedtek az MNB szakértőinek inflációs prognózisai 2008-ra, ezzel párhuzamosan ugyanakkor 2009-re már a korábbiaknál kedvezőbben vélekednek az elemzők. A prognózisok növekedése mögött elsősorban a korábbinál magasabb olajár, illetve az élelmiszeripar oldaláról érkező ársokk áll. Az élelmiszerek árnövekedésének meglódulása ugyanakkor az MNB szerint csak átmeneti lesz, elsősorban emiatt láthatjuk azt, hogy 2009-ben a májusi előrejelzésnél kisebbek a feltételes előrejelzések.

Lassabban mérséklődik az infláció
A júliusi átlagos monetáris kondíciók (246 forint/euro, 7.75 százalékos alapkamat) fennmaradását feltételező frissített előrejelzés szerint az infláció jóval lassabban fog mérséklődni, mint májusban várták, de 2009-re valamivel a középtávú cél alá csökken. Bár az alapvető makrogazdasági folyamatok (negatív kibocsátási rés illetve a feltételezett béralkalmazkodás) továbbra is a dezinfláció irányába mutatnak, az infláció pályáját az élelmiszerárak és az olajárak elmúlt időszakban bekövetkezett emelkedése jelentősen megváltoztatta. A korábbi gyakorlatuknak és előrejelzési szabályaiknak megfelelően ezeket a kínálati sokkokat jórészt átmenetinek tekintették az MNB előrejelzői. Így májushoz képest 2008-ban közel 1 százalékponttal emelkedett a várt inflációs pálya, míg 2009b en az élelmiszer árak feltételezett csökkenése átmenetileg gyorsabb dezinflációt okoz.
Kulcsszerepe van a béralakulásnak
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A költség és kínálati sokkokhoz történő alkalmazkodásban kulcsszerepe van a béralakulásnak. Becsléseik a béralkalmazkodás megindulására utalnak 2007 első félévében, és a szolgáltató szektor eddig tapasztalt árazási viselkedése is azt valószínűsíti, hogy a szektor termelékenységét meghaladó reálbér-növekedés átmenetinek tekinthető. Bár a lassabban mérséklődő infláció növeli a magasabb bérpálya valószínűségét, a gazdasági növekedés erőteljesebb lassulása ezzel ellentétes hatású. Így összességében nem változtattak gyors béralkalmazkodást feltételező májusi előrejelzésükön. Továbbra is arra számítanak, hogy a versenyszektor bérnövekedési üteme 2007 folyamán számottevően csökken, és 2008-2009 folyamán a középtávú inflációs célnak valamint a hosszú távú termelékenységi tendenciáknak megfelelő szintre áll be.
Az MNB reálgazdasági kilátásai a továbbra is kedvező nemzetközi konjunktúra ellenére negatív irányba változtak, elsősorban a második negyedévre vonatkozó igen alacsony növekedési adat következtében. A vártnál nagyobb lassulás ennél szélesebb körű lehet: az állami szektor visszaesésén túlmenően számos egyéb piaci szektort is érinthet. Az építőipari termelés további esése a beruházások visszafogott alakulását valószínűsíti, ami a gazdaság hosszabb távú növekedési pályáját is veszélyeztetheti. Tekintve, hogy a fogyasztás növekedése mindvégig rendkívül moderált marad a várható reálgazdasági folyamatok alakulása továbbra is támogatja a dezinfláció kibontakozását, ugyanakkor érdemben nem segíti elő a hosszabb távú gazdasági felzárkózás felgyorsulását.
Az előrejelzési horizonton az inflációs kockázatokat az alappályához képest felfelé mutatónak, míg a gazdasági növekedést övező kockázatokat enyhén lefelé mutatónak ítélik meg.

Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






