A pandémia egyik tanulsága volt, hogy a lezárási szakaszokat követő nyári időszakokban a vidéki helyek, és így a falusi szálláshelyek iránti érdeklődés jelentősen erősödött.
Várhatóan a legnagyobb vidéki turisztikai akció kerül megszervezésre 2007. szeptember 21-23-a között, Leader - Magyar Vidéki Turizmus Napjai elnevezéssel. A programban részt vevő több mint nyolcszáz vendéglátó legalább 30 százalékos kedvezményt ad, de akad köztük olyan is, aki nem is kér pénzt.
Simon László, a Magyarországi Leader Központ vezetője a Népszabadságnak elmondta, hogy a rendezvény meghirdetése idején még körülbelül száz falu és 2-300 vállalkozás részvételére számítottak, ehhez képest jelenleg már 340 település és 876 szolgáltató került be a Magyar Vidéki Turizmus Napjai résztvevői közé. Ez a szám azonban még nem teljes, a kistérségek pályázatait továbbra is várják. A rendezvény részletei a jövő héten induló www.hazajaro.hu honlapon lesznek olvashatók.
A programhoz csatlakozók komplett turisztikai programcsomagokat hoztak létre. Ezekben egy-egy kistérség színvonalas szálláshelyei és éttermei mellett az aktív pihenést (például evezést, lovaglást, kerékpározást) kínáló szolgáltatók, valamint falusi múzeumok és természeti értékeket bemutató tanösvények is helyt kaptak.

Ez a gép a magyar ezermesterek álma idén ősszel: sok fa alatt is ott lapulhat egy ilyen karácsonyra?
A gépet száraz helyen kell tárolni, ahol a nedvesség ellen védve van. Ha van rá lehetőség, fedjük be egy ponyvával is, hogy az megvédje a ...
Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
- Magánklinikája miatt vették elő az orosházi kórház vezetőjét
- Már van, ahol tigrisszúnyog ellen permeteznek, és léptek a gyógyszergyárak is
- Az Apple negy beismerése: nincs minden rendben az új iPhone-okkal
- Hogyan válasszunk focicipőt? (x)
- Bejelentés: napokon belül jön itthon a kamatplafon, a lakáshitelek is érintettek
- Joe Biden: az USA kitart Ukrajna mellett, de a költségvetésből kimaradt a segélyezési tétel
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


